Klasszikus, zseniális alkotás. Ennyi talán elég is lenne, meg 10-ből 11 pont rá, és kész. A heavy metal aranykorában, a nyolcvanas évek legvégén született. Akkor, amikor a műfaj lényegében mainstream-mé vált, a Metallica, Iron Maiden, Guns'N' Roses uralta a világot jelentő deszkákat, ők és a hasonszőrű csapatok töltötték ki a zenetévék jelentős műsoridejét. Iommi mester a Black Sabbath sokat hánykolódott, viharvert hajójának élére 1987-ben egy csodálatos, akkor még ismeretlen, 30 éves, szintén birminghami énekest állított. A vele készült Eternal Idol tartalmaz nagyszerű pillanatokat, de még keresgélte az utat, ami a Ronnie James Dio-val készült lemezek világát jelentette végül. Tony Martin tökéletesen megidézi az apró zseni stílusát, dallamvilágát, és bár erősen emlékeztet az orgánumuk, azért felismerhetően saját karaktere is van Martin hangjának (nem annyira ugyanaz a két énekes, mint amennyire hasonlít Ripper Owens és Ralf Scheepers Rob Halfordhoz). Martin szárnyaló dallamai alá az öreg Tony súlyos riffeket varázsolt, bólogatásra késztetve a földi zenehallgatót. Tehette, mert a DOBOS acélbiztos, sziklaszilárd alapot kalapált neki. (Cozy Powell egyéni, hihetetlen erőteljes stílussal rendelkezett, nem a technikázást, hanem az Erőt állította a fókuszba.) Laurence Cottle nevét is említsük meg, pulzáló, lüktető basszusa fontos eleme a zenének. Geoff Nicholls billentyűjátéka a korábbiaknál több szerepet kapott, az album mágikus jellegét erősítve. Egy rövid intróval kezdődik a lemez, amit Powell súlyos csapásai szakítanak meg, és berobban Iommi (egyik) halhatatlan riffjével a címadó szám. Doomos, lüktető szám, zseniális énekdallammal, alaholv A Devil and Daughter egy könnyedebb, tempósabb dal, kevésbé sötét hangulatú, inkább hard rock. A When Death Calls finoman, ám fenyegetően kezdődik, majd ahogy berobban, a Mob Rules Sign of the Southern Cross-ára emlékeztet. (A dal szólóját viszont nem Iommi, hanem Brian May a Queen-ből, játszotta fel!) A lemez második felében is tökéletes dalokkal találkozunk. Jobbára középtempós hard rock/heavy metal határán mozgó alkotások, legvégén a Nightwing kissé melankolikus jellegű, kevésbé súlyosan zárja. A turnéra Neil Murray váltotta Cottle-t (a képen, balról jobbra: Iommi, Powell, Martin és Murray). A világot nem váltotta meg a Headless Cross, bár sikerrel koncerteztek szerte a világban (Budapesten is jártak), de a két klasszikus énekes irigysége miatt sosem jutott az őt megillető helyre a Sabbath életműben.
1. The Gates of Hell 01:06
2. Headless Cross 06:29
3. Devil & Daughter 04:44
4. When Death Calls 06:55
5. Kill in the Spirit World 05:11
6. Call of the Wild 05:19
7. Black Moon 04:06
8. Nightwing 06:38
Teljes idő: 40:28
Tony Martin - Vocals
Tony Iommi - Guitar
Laurence Cottle - Bass
Cozy Powell - Drums
Geoff Nicholls - Keyboards
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése