„Köszönöm, Köszönöm, hogy meghívtak. És köszönöm, a bevándorlási hivatalnak, hogy beengedtek ebbe a nagyszerű országba. Mindig nagy öröm úgy átkelni egy határon, hogy nem küldenek vissza az első géppel. Napjainkban az egyik legfontosabb szabadságunk veszélyben van egész Európában. A szólásszabadság többé nem egy ajándék. Amit valaha a létezésünk természetes részének tekintettünk, velünk született jognak, azért most ismét harcolnunk kell. Valószínűleg tudják, hogy vádat fognak emelni ellenem a Fitna című filmem, az iszlámmal kapcsolatos megjegyzéseim és az azzal kapcsolatos nézeteim miatt, amit néhányan a „béke vallásának” neveznek. Pár év múlva bűnöző lehetek.
Akár börtönben végzem, akár nem, nem ez a legnyomasztóbb kérdés. Négy évvel ezelőtt már feladtam a szabadságomat. Azóta 24 órás rendőrségi védelem alatt állok. A valódi kérdés a következő: a szólásszabadság csak a bárokra fog-e korlátozódni? A nyugat számára sokkal jelentősebb kérdés: Európa gyermekeinek Róma, Athén és Jeruzsálem vagy Mekka, Teherán és Gáza értékeit fogjuk hátrahagyni? Ez az amiről Pat Condell video blogger az egyik legutóbbi YouTube megjelenésében beszélt. Azt mondja: „Ha úgy beszélnék a muszlimokról, ahogy a szent könyvük beszél rólam, akkor lecsuknának gyűlöletbeszédért.” Mr. Condell egy stand-up komikus, azonban a videón halálosan komoly és a poén rólunk szól. A gyűlöletbeszédet mindig azok ellen fogják használni, akik védik a nyugatot- azért, hogy a muszlimok kedvébe járjanak és megbékítsék őket. Ők azt mondhatnak, amit csak akarnak, kidobhatnak homoszexuálisokat a bérházakból, zsidókat ölhetnek, lemészárolhatják a hitetleneket, lerombolhatják Izraelt, dzsihádot folytathatnak a nyugat ellen. Mindent, amit a könyvük mond nekik.
Ma azért jöttem önök elé, hogy egy nagy veszélyre figyelmeztessek. Ezt iszlámnak nevezik. Vallásnak van beállítva, azonban a célja nagyon is világias: világuralom, szent háború, shária jog, az egyház és az állam szétválasztásának megszűntetése, a nők rabszolgasága, a demokrácia vége. Ez NEM vallás, hanem politikai ideológia. Megköveteli a tiszteletet tőled, de téged nem tisztel.
Talán vannak mérsékelt muszlimok, azonban mérsékelt iszlám nincs. Az iszlám soha nem fog megváltozni, mivel két sziklaszilárd elvre épül, melyek örökérvényűek, megváltoztathatatlanok. Először is ott van a Korán, Allah személyes szavai, nem keletkezett, örökérvényű utasítások, melyeket helytől és időtől függetlenül be kell tartani. Másodsorban ott van az al-insal al-kamil, a tökéletes ember, Mohamed, a példakép, akinek a cselekedeteit minden muszlimnak utánoznia kell. És mivel Mohamed egy hadúr volt és egy hódító, tudjuk mire számíthatunk. Az iszlám szó behódolást jelent, tehát nem lehet kételyünk a célját illetően. Ez adott! Ez tény! Ez Európa 2009-ben. Muszlim bevándorlók az elpusztításunkra hívnak fel és a szólásszabadság megpróbáltatásnak van kitéve. Mindez egy beteges és gonosz ideológiának a következménye, annak az ideológiának, ami gyengévé tesz minket, a kulturális relativizmus megadó ideológiájának. Ez abban hisz, hogy minden kultúra egyforma, és ezért az iszlám egyenrangú helyet érdemel a Nyugaton. A baloldal úgy gondolja, hogy az ő küldetésük segíteni az iszlámot. Így a kulturális relativista paradicsom elérhetővé válik, és mindannyian boldogok leszünk.
Az iszlám erői nem érthetnének jobban egyet. A kormány által támogatott iszlám az ő napirendi pontjuk is. Azonban ők ezt gizjának tekintik, annak a pénznek, amit a dhimmik fizetnek azért, hogy ne öljék vagy erőszakolják meg őket a muszlim uraik. Ezért örömmel elfogadják a segélyeket vagy a mecsetük támogatását vagy azt a pénzt, amit a kormányzatok a szervezeteiknek adományoznak. Ez csak egy példája annak, ahogy a kulturális relativistáknak és a muszlim bevándorlóknak ugyanazok a napirendi pontjaik. Van egy másik is. Az iszlám magát vallásnak tekinti, és ezért nem lehet kritizálni. A baloldal egyetért. Bár évszázadokon keresztül gyűlölte a kereszténységet, most, hogy az iszlám feltűnt a színen, hirtelen irányt váltottak és „tiszteletet” követelnek valami olyannak, amit ők vallásnak neveznek. Ismét láthatjuk, hogy az iszlámnak és a baloldalnak ugyanaz a napirendi pontja: az iszlám vallás, tehát pofa be. Mindez egy harmadik összetalálkozásban csúcsosodik ki: sem a baloldal sem az iszlám nem szereti a kritikát. Valójában ha meglenne a lehetőségük, akkor törvényen kívül helyeznék.
A multikulturalizmus a baloldal dédelgetett projectje. Valójában ez a vallásuk. Annyira szeretik, hogy ha ellenkezel, akkor az csak gyűlölet lehet. És ha ezt kimondod, akkor az gyűlöletbeszéd. Tehát ismét van valami, amivel az iszlám egyetérthet. Ez a lényege a mai rövid bevezetőmnek: ahol a baloldal és az iszlám találkozik, a szabadság szenvedni fog.
Barátaim, véssék az eszükbe, a vádeljárásom egy jól kigondolt támadás a baloldal részéről a szólásszabadság ellen azért, hogy a muszlimok kedvében járjanak. A Holland Munkáspárt egyik tagja kezdte, és az egész jogi eljárást a jómódú liberálisok csinálták, a holland társadalom szélsőséges divatja, a sznob baloldal. Túl sok pénz, túl sok idő. Túl kevés szabadságszeretet. Ha elolvassátok, amit az amszterdami bíróság írt rólam, akkor hasonló szöveget olvashatjátok ahhoz, mint amit a kulturális relativisták alkotnak. Milyen mélyre süllyedhetünk Hollandiában?
A vádeljárásomról a Wall Street Journal megjegyezte: „ez nem kis győzelem az iszlám rezsimeknek, melyek megkísérlik a cenzúra törvényeiket exportálni mindenhova, ahol muszlimok élnek.” A Journal azzal fejezte be, hogy azáltal, hogy Hollandia elfogadja Szaúd-Arábia szólásszabadság nívóját, korrekt maradok a megfigyelésemhez, hogy –idézem- „a muszlim bevándorlás lerombolja a hagyományos holland szabadságokat.” Nos, ha a Wall Street Journalnak megvan az erkölcsi tisztasága ahhoz, hogy lássa, hogy a vádeljárásom a logikus következménye a katasztrofális, önutáló, multikulturalista bevándorlás politikának, akkor az európai liberálisok miért nem látják ugyanezt? Miért nem ijesztik meg őket legalább egy kicsit például azok a hírek az Egyesült Királyságból, melyek arról szólnak, hogy az angol muszlim népesség tízszer olyan gyorsan növekszik, mint a társadalom többi része. Miért nem érdekli őket? A válasz a következő: azért nem érdekli őket, mert elvakítja őket a kulturális relativizmusuk. A nyugat megvetése sokkal nagyobb, mint a számos szabadságunk megbecsülése. És ezért, hajlandóak mindent feláldozni.
A baloldal valaha kiállt a nők jogaiért, a homoszexuálisok jogaiért, az egyenlőségért, a demokráciáért. Most támogatják azt a bevándorlás politikát, mely mindennek véget fog vetni. Sokan még a tisztességüket is elvesztették. Az elit politikusoknak nem okoz gondot részt venni, vagy finanszírozni olyan demonstrációkat, ahol a bevándorlók azt ordítozzák, hogy „halál a zsidókra”. Hetven évvel Auschwitz után nem szégyenlik magukat.
Két héttel korábban megpróbáltam beutazni Angliába, egy EU tagországba. Azért hívtak meg, hogy beszédet mondjak a Parlamentben. Azonban, amikor a Londoni reptérre megérkeztem, nem léphettem be, és az első géppel visszaküldtek Hollandiába. Szerettem volna emlékeztetni a hallgatóságot egy nagy emberre, aki egyszer beszédet mondott az alsóházban. 1982-ben Reagen elnök mondott egy beszédet, mely csak kevés embernek tetszett. Reagen felhívta a nyugatot, hogy utasítsa el a kommunizmust és védje meg a szabadságot. Bevezette azt a kifejezést, hogy a „gonosz birodalom” Reagen beszéde harsonaként szól azért, hogy őrizzük meg a szabadságainkat. Idézem: Ha a történelem bármit is tanít, akkor az az, hogy az önámítás a kellemetlen dolgokkal szemben ostobaság. Amit Reagen ez alatt értett az, hogy nem lehet elfutni a történelem elől, nem lehet elmenekülni azoknak az ideológiáknak a veszélyei elől, melyek el akarnak pusztítani téged. A tagadás nem opció.
Tehát mit kellene tennünk? Megfelelő pillanat ez a szabadságszerető embereknek arra, hogy feladják, vagy, hogy irányt váltsanak? Hírtelen kezdjük el éljenezni az iszlámot, vagy állítsuk azt, hogy van olyan, hogy mérsékelt iszlám? Mostantól elfogadjuk a tömeges muszlim bevándorlást a nyugatra? Megbékülünk a sáriával és a dzsiháddal? Fel kellene adni a homoszexuálisok és a nők jogait? Vagy a demokráciáét? Oda kellene adnunk Izraelt, legjobb szövetségesünket, az iszlám frontvonalában levő országot? Nos, az én szerény véleményem az: Semmi esetre sem!
Azt javaslom, hogy védjük meg a szabadságot általában és különösképpen a szólásszabadságot. Javaslom az összes gyűlöletbeszéd törvény visszavonását Európában. Javaslok egy Európai Első Kiegészítést (European First Amendement). Európában meg kell védenünk a szólásszabadságot, mint ahogy ti amerikaiak ezt teszitek. Európában a szólásszabadságot ki kell terjeszteni, ahelyett hogy korlátoznánk.
Természetesen az erőszakra való felbujtást, vagy azt, ha valaki ok nélkül „tüzet” kiált egy telt színházban, azt meg kell büntetni, azonban az ideológiák és a vallások kritizálásának a joga szükséges feltétel egy élettel teli demokráciához. Mint ahogy azt George Orwell mondta egyszer: „Ha a szabadság szó valamit is jelent, akkor azt biztosan, hogy jogában áll bárkinek megmondani az embereknek azt, amit nem szeretnének hallani.” Védjük meg a szólásszabadságot és kapjunk erőre és dolgozzunk keményen azért, hogy még erősebbek legyünk. Sokan gondolkodnak úgy, mint önök, vagy én. Sok millióan gondolják azt, hogy a szabadság értékes. Hogy a demokrácia jobb, mint a sária. Végül is mitől kellene tartanunk?
A szabadságaink és gazdagságunk évszázadok igyekezetének eredménye. Évszázadok kemény munkája és önfeláldozása. Nem vagyunk egyedül, és óriások vállára támaszkodunk. 1944 végén az amerikai hadsereg hírtelen szembekerült a németek végső erőfeszítésével. Az ardenneki csatában, Hitler és a nemzetszocialistái utoljára harcoltak. És nagyon sikeresek voltak. Az amerikaiaknak vereséggel és halállal kellett szembenézniük. A tél legsötétebb napjain, dermesztő hidegben, kihalt, havas, jeges erdőben, ádázabb ellenséggel szemben, mint amilyen a náci háborús gépezet volt, az amerikai seregnek azt üzenték, hogy adja meg magát. Ez lehetett volna az egyetlen esélyük arra, hogy túléljék. Azonban McAuliffe tábornok másképp gondolta. Küldött a németeknek egy rövid üzenetet. Az üzenet csak négy betűt tartalmazott. Csak négy betűt, azonban a szabadság történelmében a szabadság utáni vágy és a gonosszal szembeni kitartás nem volt elegánsabban kifejtve, mint abban az üzenetben. Így betűzik N-U-T-S. „Nuts- marhaság.”
Barátaim, a nemzetszocialisták megkapták az üzenetet. Mivel nem volt helye a magyarázkodásnak! Az javaslom, hogy kövessük az óriások hagyományát, mint amilyen McAuliffe és az amerikai katonák voltak, akik harcoltak és meghaltak az országom szabadságáért és egy világi, demokratikus Európáért, és mondjuk a szabadság ellenségeinek pontosan ezt: Baromság! Mivel ez minden, amiről szó van. Nincs magyarázkodás. Nincs félrebeszélés. Nincsenek kikötések. Az ellenségünknek tudnia kell: soha nem fogunk magyarázkodni azért, hogy szabad emberek vagyunk, soha nem fogunk meghajolni Mekka és a baloldal egyesült ereje előtt. És soha nem fogjuk megadni magunkat.
Mi óriások vállára támaszkodunk. Nincs nagyobb erő, mint a szabad emberek ereje, akik a szabadság nagy eszméjéért harcolnak. Mivel a szabadság minden ember veleszületett joga. A szabadságnak győzedelmeskednie kell, a szabadság győzedelmeskedni fog.
Nagyon köszönöm.
(A Napi Dzsihad című blogon jelent meg a beszéd, egy olvasó fordítása)
2009. december 12., szombat
2009. december 7., hétfő
A Nagy H1N1 Zsidó-összesküvés
Adva vagyon Magyarország (Mennyország), ami ugyebár a zsidóság célja. Igen ám, de tele van magyarokkal, akik közül sokan nem hajlandóak a fejüket a cionizmus igájába hajtani, ehelyett inkább náciskodnának, nos, tőlük meg jó lenne megszabadulni. De hogyan? Azt mégsem lehet, hogy haláltábor meg ilyenek. Egy vírus, az jó lesz, a filmben is kiváló biológiai fegyver volt, vessük be. De attól mások is, még mi is meghalnánk! Dehogy, nem ismered a biológiai fegyvereket! kell egy halálos vírus meg egy védőoltás ellene. Az ellenség megkapja a vírust, a mieink meg a védőoltást. Mivel azt nem tudjuk megtenni, hogy kiírjuk: "Nácikat nem oltunk!", de valahogy mégiscsak ki kéne őket szűrni. Adjuk egy cég kezébe az oltóanyagot, fogjuk rá, hogy azok zsidók, és ha a vírus elsőre nem elég veszélyes, akkor bizony a nácik elkezdnek cionista összeesküvésről beszélni, és nem oltják magukat. Persze, csak addig, amíg a fertőzés enyhe, mert a haláltól ők is félnek. No, amikor már a nem-nácik már be vannak oltva, akkor jöhet a mutált verziója a vírusnak. Ami már halálos, de a védőoltás éppen véd ellene. És hiába jönnének a nácik a védőoltásért, már nem kapnak. Nincs, elfogyott.
Elmélet? Az. Logikus? A magyar viszonyok ismeretében az.
Elmélet? Az. Logikus? A magyar viszonyok ismeretében az.
Bajonettek Európa testében
2009. november 29-én Svájcban egy nagyon fontos esemény történt. Népszavazást írtak ki minaretépítés kérdésében, és a svájciak 57 %-a azon a véleményen volt, hogy hazájában ne épülhessen több minaret. Azóta számtalan elemzés, elmélkedés látott napvilágot, hogy vajon mire gondolt a szavazók 57%-a, a legenyhébbektől (mindössze a müezzin kora reggeli kiabálásától ódzkodók) a legszélsőségesebbekig, ami szerint a svájciak egy náci banda. Leginkább a liberálisok tiltakoztak, de megjelentek keresztény körökből is a vallásszabadságot féltő hangok is.
Az én véleményem:
Európát a XXI. században elárasztja az iszlám, ha nem teszünk ellene semmit. Tőlünk nyugatabbra jelentős számú iszlám közösségek élnek, és ők a befogadó, többségi társadalomnál nagyobb számú gyermeket nevelnek fel. Mindannyian hallottuk már a hírt (ami vagy igaz, vagy nem), miszerint tavaly Angliában a Mohamed volt a leggyakoribb fiúnév az újszülöttek között. Mi ebben a rossz? Az, hogy köreikben erőteljesen terjed a radikális iszlám. A második világháborút követő évtizedekben a bevándorlók többsége dolgozni akart, és európai lenni, míg az ő gyermekeik már nem annyira akarnak asszimilálódni, ők már Európát akarják a saját képükre formálni.
Csalódtak. Azt gondolták, hogy ide költöznek, dolgoznak, mint a kisangyal, és akkor majd minden nagyon szép lesz, és nagyon jó, de jött a kijózanodás. Az első generációs bevándorlók még azt látták, hogy ők mennyivel jobban élnek itt, mint eredeti hazájukban. Ám a gyerekeik, akik egy iskolába jártak a bennszülöttekével, már nem azt látták, hogy mennyivel jobb itt, mint Észak-Afrikában meg a Közel-Keleten, hanem azt, hogy a bennszülöttek mennyivel jobban élnek, mint ők. Ezt kellene valahogy feldolgozni, ami nem sikerült nekik. Szüleik a társadalmi munkamegosztás alacsonyabb szintjein gályáztak, nem kaptak akkora fizetést, mint a tanultabb, magasabb beosztású helyiek. Mert hát, lássuk be, az európai kultúrát csak hírből ismerő, a nyelvet csak úgy-ahogy beszélő bevándorlók számára az európai felsőoktatás nem volt tömeges lehetőség, és emiatt szegényebbek maradtak. Gyerekeiknek már adott lenne a lehetőség, de azzal élni is tudni kell, azért tenni is kell, és itt lép be alternatívaként a radikalizmus, a szélsőségesség. Miért én igyekezzek, miért én szakadjak meg? Inkább elveszem a másiktól. Ez a kommunizmus, a nácizmus és ez az iszlám radikalizmus hajtó ereje is.
Európában sokan azt hitték, hogy az ide érkező iszlám hívők nem igazán ragaszkodnak hitükhöz olyan mereven. Magukból indultak ki, a 60-70-es évek a nyugati kultúrkör számára a vallástól való széles elfordulás időszak volt, és valószínűleg a bevándorlók is inkább az újra, a változásra nyitottabb emberekből kerültek ki. Ám azóta lezajlott egy iszlám forradalom, konkrétan 1979-ben Iránban, és számos más iszlám országban erőteljesen megjelent, meghatározó tényezővé vált a konzervatív iszlám-értelmezés. A nyugati világhoz való felzárkózás, a nyugati életmód átvétele döcögött, és ahelyett, hogy beleerősítettek volna, egyesek kiszálltak a versenyből, felrúgták a játékteret, és harcba szálltak. Rendszeresen jönnek a híradások a Közel-Keletről, amelyek a Nyugat elleni harcra prédikáló muszlim papokról szólnak.
Európában meg eközben mi történik? A tolerancia és a multikulturalizmus nevében védelmezik őket, nem lehet az iszlámmal kapcsolatban kritikát megfogalmazni. Csak azt nem veszik észre a liberálisok, hogy az iszlám más játékszabályok szerint játszik. Ők nagy ívben tesznek a vallásszabadságra, a demokráciára, a toleranciára. Nekik ezek az értékek csak addig kellenek, amíg őket védik, és mihelyst többségben lesznek, gyorsan rövidre zárják a vitákat.
Én személy szerint nagyon komoly veszélyt látok az iszlám európai terjedésében és radikalizálódásában. Ezt meg kell akadályoznunk. A további minaretépítés csak kis lépés ez ügyben, igazából csak jelképes, de erős jelkép (Recep Tayyin Erdögan, jelenlegi török miniszterelnök 1997-es beszédéből:"A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink."). Meddig várunk még? Míg török kancellárja lesz Németországnak és muszlim elnöke Franciaországnak?
Az én véleményem:
Európát a XXI. században elárasztja az iszlám, ha nem teszünk ellene semmit. Tőlünk nyugatabbra jelentős számú iszlám közösségek élnek, és ők a befogadó, többségi társadalomnál nagyobb számú gyermeket nevelnek fel. Mindannyian hallottuk már a hírt (ami vagy igaz, vagy nem), miszerint tavaly Angliában a Mohamed volt a leggyakoribb fiúnév az újszülöttek között. Mi ebben a rossz? Az, hogy köreikben erőteljesen terjed a radikális iszlám. A második világháborút követő évtizedekben a bevándorlók többsége dolgozni akart, és európai lenni, míg az ő gyermekeik már nem annyira akarnak asszimilálódni, ők már Európát akarják a saját képükre formálni.
Csalódtak. Azt gondolták, hogy ide költöznek, dolgoznak, mint a kisangyal, és akkor majd minden nagyon szép lesz, és nagyon jó, de jött a kijózanodás. Az első generációs bevándorlók még azt látták, hogy ők mennyivel jobban élnek itt, mint eredeti hazájukban. Ám a gyerekeik, akik egy iskolába jártak a bennszülöttekével, már nem azt látták, hogy mennyivel jobb itt, mint Észak-Afrikában meg a Közel-Keleten, hanem azt, hogy a bennszülöttek mennyivel jobban élnek, mint ők. Ezt kellene valahogy feldolgozni, ami nem sikerült nekik. Szüleik a társadalmi munkamegosztás alacsonyabb szintjein gályáztak, nem kaptak akkora fizetést, mint a tanultabb, magasabb beosztású helyiek. Mert hát, lássuk be, az európai kultúrát csak hírből ismerő, a nyelvet csak úgy-ahogy beszélő bevándorlók számára az európai felsőoktatás nem volt tömeges lehetőség, és emiatt szegényebbek maradtak. Gyerekeiknek már adott lenne a lehetőség, de azzal élni is tudni kell, azért tenni is kell, és itt lép be alternatívaként a radikalizmus, a szélsőségesség. Miért én igyekezzek, miért én szakadjak meg? Inkább elveszem a másiktól. Ez a kommunizmus, a nácizmus és ez az iszlám radikalizmus hajtó ereje is.
Európában sokan azt hitték, hogy az ide érkező iszlám hívők nem igazán ragaszkodnak hitükhöz olyan mereven. Magukból indultak ki, a 60-70-es évek a nyugati kultúrkör számára a vallástól való széles elfordulás időszak volt, és valószínűleg a bevándorlók is inkább az újra, a változásra nyitottabb emberekből kerültek ki. Ám azóta lezajlott egy iszlám forradalom, konkrétan 1979-ben Iránban, és számos más iszlám országban erőteljesen megjelent, meghatározó tényezővé vált a konzervatív iszlám-értelmezés. A nyugati világhoz való felzárkózás, a nyugati életmód átvétele döcögött, és ahelyett, hogy beleerősítettek volna, egyesek kiszálltak a versenyből, felrúgták a játékteret, és harcba szálltak. Rendszeresen jönnek a híradások a Közel-Keletről, amelyek a Nyugat elleni harcra prédikáló muszlim papokról szólnak.
Európában meg eközben mi történik? A tolerancia és a multikulturalizmus nevében védelmezik őket, nem lehet az iszlámmal kapcsolatban kritikát megfogalmazni. Csak azt nem veszik észre a liberálisok, hogy az iszlám más játékszabályok szerint játszik. Ők nagy ívben tesznek a vallásszabadságra, a demokráciára, a toleranciára. Nekik ezek az értékek csak addig kellenek, amíg őket védik, és mihelyst többségben lesznek, gyorsan rövidre zárják a vitákat.
Én személy szerint nagyon komoly veszélyt látok az iszlám európai terjedésében és radikalizálódásában. Ezt meg kell akadályoznunk. A további minaretépítés csak kis lépés ez ügyben, igazából csak jelképes, de erős jelkép (Recep Tayyin Erdögan, jelenlegi török miniszterelnök 1997-es beszédéből:"A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink."). Meddig várunk még? Míg török kancellárja lesz Németországnak és muszlim elnöke Franciaországnak?
Wizard: Thor 2009.
Wizard: Thor 2009.
Döngölő német heavy / power metal hősies szövegekkel, egyéni, és nagyon jó énekessel. Röviden és tömören talán ennyit lehetne írni a Wizardról, meg mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti az igazi fémzenét.
A Wizard 1989-ben alakult, az első albumuk 1995-ben jelent meg, azóta minden páratlan évben jelentkeztek egy-egy dalgyűjteménnyel, a Thor immáron a 8. a sorban. Én annak idején az 1999-es, Bound by Metal című, 3. lemezükkel találkoztam először, és nagyon megfogott, azóta is az általam hallott lemezeik közül az tetszik a legjobban (és ezt már mástól is olvastam). Nem ismerem minden albumot az első kettő és a hatodik kimaradt, de a többi alkotás alapján kijelenthető, hogy egységes, kialakult stílusa, jellegzetességei vannak eme germán bandának.
Leginkább a Manowar és a Grave Digger jellegű német metal keverékeként írható le a zenéjük. Döngölő, gyors tempók váltakoznak közepes sebességű dalokkal, bár a gyorsak többségben vannak. Húzós riffek, kalapáló dobok, tiszta, erőteljes hangzással elővezetve.
Minderre a koronát Sven D’Anna éneke teszi fel. Nem a tipikus europower dalnok, egyéni hangja van, elsősorban közepes tartományokban, de bizony fel tud menni halfordi magasságokba is, de azért nem sivalkodja szét a dalokat. A refrének magukkal ragadóak, nagyon jó témákat hoznak a fiúk a dalokban.
Akik ismerik a Wizardot, azok tudják, hogy ez a banda nem szokott változtatni, kísérletezni, aki hallotta egy lemezüket, az hallotta mindet. Ennek némileg ellentmondva a Thor egy picikét zúzósabb, hogy azt ne mondjam thrashesebb a korábbi alkotásaiknál, bár egy kívülálló metalfülnek nem tűnne fel.
Dalokat kiemelni nem érdemes, egységes, erős alkotás, a germán metal rajongóinak kötelező, de a többi fémszívűnek is ajánlott!
Értékelés: 9/10-ből
Sven D'Anna - Vocals
Dano Boland - Guitar
Michael Maass - Guitar
Volker Leson - Bass
Snoppi Denn (Sören van Heek) – Drums
1. Utgard (False Games) 04:49
2. Midgards Guardian 04:27
3. Asgard 04:12
4. Serpents Venom 04:43
5. Resurrection 03:47
6. The Visitor 05:52
7. What Would You Do? 03:29
8. Utgard (The Beginning) 06:35
9. Stolen Hammer 04:32
10. Lightning 03:29
11. Pounding In The Night 03:31
http://www.myspace.com/wizardband
2009. november 6., péntek
Arkona: Goi, Rode Goi! 2009.
Ezen oldalon szerepelt már az orosz Arkona 2007-es lemeze, ott sok mindent megtalálsz a zenekar történelméről, névadójáról, itt és most a legújabb albumot, az október 28-án megjelent Goi, Rode, Goi! című alkotást elemezném csak.
Röviden:
Az Év pagan/folk lemeze, rajongóknak kötelező.
Bővebben (mivel Másáék is igen bő lére eresztették):
Az Arkona nem tért le a megkezdett útról, black metal rokon zúzást keverik az orosz népi zeneművészettel. Mása Scream a nevéhez hűen hörög és tisztán énekel, és ami idáig nem volt, megjelent a férfi ének is, kórusokban és néhol tiszta vokálokban. A pagan színtér színe-java (Svédországtól Németországon át Romániáig)hallatja a hangját a 4. Na Moej Zemlje (Az Én Földemen) című 15 perces opusban.
Ez jellemzi is az egész albumot. Hosszabbak lettek a számok, több is van belőlük, és maga a zene is rétegzettebb lett, több témával, hogy azt ne mondjam, progresszívebb. (Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy Dream Theater-es témák is felbukkannának.) A már említett Na Moej Zemlje az album drámai csúcspontja
Emellett ott sorakoznak az olyan dalok is, mint a Jarilo, ami egy rövid, szilaj mulatság, leginkább arra emlékeztet, mintha a Korpiklaani a Vágtázó Halottkémek 1997-es Éden I. lemezének záró tételét, az Ősi Magyar Táncot játszaná, néhol még a szövegi ritmizálás is megegyezik Grandpierre Attiláékéval.
Az utolsó tétel, a Hmuroe, Tuchi Mrachniye hangulatosan vezeti le a lemezt, az elesett férjét sirató nő bánatát, aki végül a folyóba veti magát, a Természet hangjai és furulyaszó enyhíti a komor témát.
Az album hangzása ismét nagyszerű lett, a sokféle hangszer nem folyik masszába, hanem tisztán kivehető mindegyik.
Masha "Scream" Arhipova – ének, hörgés, , bilentyűk, csörgődob, doromb
Sergey "Lazar" – gitár, akusztikus gitár, balalajka, doromb
Ruslan "Kniaz" - basszusgitár
Vlad "Artist" Sokolov – dobok
01. Гой, Роде, Гой! . Goi, Rode, Goi! 06:15
02. Тропою неведанной Tropoiu Nevedannoi (On The Unknown Trail) 02:30
03. Невидаль Nevidal (The Wonder) 04:40
04. На моей земле … Na Moey Zemle (In My Land) 15:09
05. Притча Pritcha (The Parable) 00:55
06. В цепях древней Тайны V Tsepiakh Drevney Tainy (In Chains Of Ancient Mystery) 06:24
07. Ярило Yarilo 06:24
08. Лики бессмертных Богов Liki Bessmertnykh Bogov (Faces Of Immortal Gods) 05:18
09. Коло Нави Kolo Navi (Kolo Of Nav) 04:17
10. Корочун Korochun 02:12
11. Память Pamiat (The Memory) 05:46
12. Купалец Kupalets 02:52
13. Аркона Arkona 06:37
14. Небо Хмурое, Тучи Мрачные… Hmuroe, Tuchi Mrachniye (Sullen Sky Lurid Clouds) 10:27
2009. október 23., péntek
Arkona: Ot Serdtsa K Nebu 2007
Nedves párákat terelt a hideg, hajnali szél, amitől nyirkos csöpögés ébresztgette a csöndes orosz falucskát. Ám a köd leple alatt valami baljós fenyegetés nyújtózkodott, és amikor a hajnal első derengése fölbukkant, a szélső házon túli nyírfaligetből bestiális üvöltés harsant. Megelevenedett a homály, és irgalmatlan, varég harcosok rohanták el a roskadó kis házikók védtelen népét...
1168-ban Nagy Valdemar dán király és Absalon, Dánia érseke által vezetett seregek elfoglalták a Rügen szigetén álló Arkona várát, az utolsó, pogány, nyugati szláv erődöt, és keresztény hitre térítették az ott élőket.
2002-ben, Moszkvában megalakult egy zenekar, amely a céljának szánta, hogy méltó emléket állítson a kereszténység előtt idők szláv népeinek. A korai, tagcserés idők után lassan kialakult a zenekar jelenlegi felállása, amelyik elkészítette 2007-ben a banda 4. lemezét, jelen ismertető tárgyát. Az ezt megelőző, Vo Slavku Velikim! lemezzel találkoztam először, és azon is hasonló, méghozzá hasonlóan magas szintű muzaika található (2008-ban a Napalm Records újra kiadta mindkét lemezt, elérhetővé téve a szélesebb közönség számára).
Orosz nyelvű, pagan-folk metal hallható, 12 tételben, 60 percen keresztül, igazi, orosz dallamvilággal, népi hangzással kísérve a néhol black-metal rokon metal muzsikát. Az egész zene koncepciója közel áll a mi Dalriadánkéhoz, a legfőbb különbség a két nemzet dallamkultúrájának különbözőségében rejlik. Az Arkonában nincs férfi ének, Mása "Scream" Arhipova énekesnő felelős a hörgős és a tiszta énekhangért egyaránt. Mása hangja, amikor dallamokat hoz, "asszonyosabb", mélyebb, mint Binder Lauráé, míg az utóbbi a kedvesét hazaváró leányé, Mása orgánumában benne rejlik Oroszország Anyácska minden bánata, öröme és szilaj vadsága. Valamivel többet énekel tisztán, mint hörög, de az utóbbi is bőven gyakori a lemezen.
A dalok változatosak, az kis falut lerohanó varég harcosok vérgőzös tombolását megidéző, black metal nyitószámtól egészen az akusztikus, népi hangszerekkel előadott Gutsulka című, 5. számig, de ilyen a 11., a Sva is. A legtöbb tétel tempósabb metal, váltakozva hörgős és tiszta vokállal, hol gitárral, hol pedig népi hangszerekkel, billentyűsökkel hozott népi dallamokkal ízesítve. A lemez kifejezetten szépen, arányosan szól, profi produkció. Én mindössze egy hibáját fedeztem fel, ha betettem az albumot, valahogy nem akaródzott kikerülni a lejátszóból. :)
Dalok:
1. "Pokrovy Nebesnogo Startsa" (Shrouds of Celestial Sage)
2. "Goy, Kupala!!!" (Hey, Kupala)
3. "Ot Serdtsa K Nebu" (From the Heart to the Skies)
4. "Oy, Pechal-Toska" ( Oh, My Sorrow, My Anguish)
5. "Gutsulka"
6. "Strela" (Arrow)
7. "Nad Propastyu Let" (Over the Abyss of Ages)
8. "Slavsya Rus" (Hail Rus)
9. "Kupala I Kostroma" (Kupala and Kostroma)
10. "Tsigular" (Violinist)
11. "Sva"
12. "Katitsya Kolo" (Kolo is Rolling)
Masha "Scream" Arhipova - Vocals
Sergej "Lazar" - Guitars
Ruslan "Kniaz" - Bass
Vlad "Artist" Sokolov - Drums, Keyboards
Vladimir Cherepovsky - Flutes, Bagpipes
2009. október 12., hétfő
Szétverném egy lapáttal a pofád!!!
Körülbelül ez az, ami elsőként eszembe jut, amikor egyes "emberek" a homoszexualitást egybe mossák a pedofíliával. Önmagukat keresztényként aposztrofálóktól hallottam, olvastam tőlük, hogy a kettő egyformán rossz. (SzilvayG (dszg) a konzervatórium című netes oldalon (http://konzervatorium.blog.hu/2009/10/08/toleranciadiktatura/fullcommentlist/1#c7304550) például.)
Tehát, ha valaki egy felnőtt emberrel, kölcsönösen saját akaratukból szexuális viszonyt létesít, az ugyanolyan, mint aki gyermeket bántalmaz. Ennyire buta vagy rongy ember hogy lehet valaki?
Tehát, ha valaki egy felnőtt emberrel, kölcsönösen saját akaratukból szexuális viszonyt létesít, az ugyanolyan, mint aki gyermeket bántalmaz. Ennyire buta vagy rongy ember hogy lehet valaki?
2009. október 6., kedd
Storm: Nordavind 1995.
Sápadt hajnali derengés, mindössze ennyi telt a Naptól Észak őszén. Didergős szelek keltek a morajló óceán habjaiból, sűrű ködpamacsokat terelve fjord partján strázsáló irdatlan hegyek között. Szálfa termetű, viking harcosok búcsúztak családjuktól, szerény csomagjaikat bepakolták a sárkányfejes hajóra, majd Thor dicsőségére nekiveselkedtek az evezőknek. 1993-ban, a norvég black metal élet két prominens alakja, Satyr a Satyriconból és Fenriz a Darkthrone-ból összeállt, hogy hazájuk kultúrája előtt tisztelegjen, és ebben segítségükre volt Kari Rueslatten énekesnő. A munka gyümölcse 1995-ben jelent meg, Nordavind (Északi szél) címen. Eredeti norvég népdalok (természetesen norvégul), amiket black metalos zenészek játszanak. A hangzás black metal, riffekkel, minden ahogy kell, nem találunk népi hangszereket, de rendes énekkel. Kari szépen csengő hangjának méltó párja Fenriz tiszta, emelkedett éneke, és elmondható, hogy a nagyobb szerep Fenriznek jut. Satyr black metalos vokalizálása csak nyomokban jelenik meg az albumon, úgy hogy aki irtózik a károgástól, az is nyugodtan próbálkozhat. A dalok közepes vagy lassabb tempójúak, nincsenek blastbeat-ek, vadulások. Egy hangulatteremtő intróval kezdődik a lemez, és egy csendes, akusztikus gitáros témával fejeződik is be. Köztük sorakoznak a jobbnál jobb dalok, mindegyikük zseniális, talán a 6. Oppi Fjellet ami a leginkább eltalált. Az 5. Nagellstevben csak Fenriz énekel, mint ahogy a 8. Lokk című számban meg csak Kari. (Egy kis nyelvlecke a Lokkból: "Kom, kom hit hjĺ meg, ta meg i den favn" norvégul, az angol fordítása: "Come, come here to me, take me in your embrace") Tökéletes megjelenítése a régi idők viking életének, küzdelmeinek, szépségeinek, csak ajánlani tudom mindenkinek, csalódás kizárva!
1. Innferd 01:35
2. Mellom Bakkar Og Berg 02:43
3. Håvard Hedde 03:19
4. Villemann 02:14
5. Nagellstev 01:03
6. Oppi Fjellet 04:02
7. Langt Borti Lia 07:15
8. Lokk 00:53
9. Noregsgard 08:13
10. Utferd 01:58
Teljes idő: 33:15
- Herr Nagell (Fenriz, Gylve Nagell) - Drums, Vocals (Darkthrone, Dødheimsgard, Isengard (Nor), Neptune Towers, Valhall, Fenriz' Red Planet, Black Death (Nor), Fuck You All (Nor))
- Kari Rueslåtten - Vocals (The 3rd and the Mortal, Israelvis, Unchain, solo-albums)
- Sigurd Wongraven (Satyr) - Guitar, Bass, Keyboards, Vocals (Satyricon, Wongraven, Thorns)
Vágtázó Halottkémek: A Semmi Kapuin Dörömbölve 1992.
Ha van zenekar, amelyikre igaz a különleges jelző, akkor az a Vágtázó Halottkémek. 1975-ben alakultak, 2001-ig működtek (bár idén talán újra indul a csapat). Sokáig a tiltás jutott osztályrészükül itthon, miközben Nyugaton az underground felfedezte a VHK-t, Jello Biafra, a Dead Kennedys főnöke, adta ki a lemezeiket, jelen ismertetőnk tárgyát is, amely a 3. volt a sorban. A VHK talán az egyetlen olyan magyar csapat, amely nem egy külföldi banda kisebb-nagyobb mértékű másolása, hanem egyedi, sehol máshol nem hallható produkció. Torzított gitárral adják elő dalokat, amelyek a magyar népzene elemeit fölhasználva megidézik a sámáni idők szellemiségét, őserejét. Nem metal zene, inkább punk a VHK muzsikájának rock alapja, a dalokban nem szerepelnek népzenei hangszerek (egyedül az Ősvilágban, de abban meg más nem.) Nem a megszokott rock-ritmusokat használják, hanem lüktető, dübörgő, sámántánc-ritmusokat dörögnek a dobok és üstdobok, ez utóbbiak hihetetlen erőt adnak a daloknak. Grandpierre Attiláék a magyar kultúra ősi értékeit használták fel saját művészetükben, az albumaik képzőművészetében éppúgy, mint a dallamvilágban. (Személy szerint nem is annyira magyarnak érzem a produkciót, mint inkább egy még régibb dolognak,egy olyan kornak, amikor még nem tudták az emberek, hogy ők magyarok :)) Irdatlan energia van a lemezre préselve ("magával ragadt, és beletaposott a kedvenc, kis székembe" Lénárd László, Metal Hammer 1992/10. szám, egy 10/10 pontos kritikából!), a megiramodó lovas nomádok rohamát idézve meg. Ám első hallásra nehezen emészthető Grandpierre Attila éneke. Hol a puszták farkasainak zabolátlan vadságával üvölt, hol népies jellegű dallamokat hoz. A szövegeket, amelyek képeket idéznek, nehezen érteni, követni kell a szövegkönyvet. Kiemelkedő dalok: Hunok Csatája, Aláírhatatlan Történelem, Nincs más megoldás. Az Ősvilág egy "síppal-dobbal" jellegű "zenélés", amolyan szellemidézés- és űzés. Viszont két dologgal nem tudtam megbarátkozni, az egyik az Álmodom című dal, az nekem csak kaotikus zajongás, ráadásul még hosszú is, másik meg a Botrányos Probléma vulgáris szövege, ami abszolút nem illik a banda koncepciójába (nem csak szerintem). Első hallásra nehezen befogadható, (nekem is csak többedjére sikerült), de mindenképpen megéri a fáradozást, mert egy ősi, semmihez nem fogható élménnyel ajándékozza meg az embert.
Hunok Csatája
Aláírhatatlan történelem
Az én Lőrései
Feltámadt Kép
Ősvilág
Álmodom
Botrányos Probléma
Örökkévalóság
Halló Mindenség
Nincs Más Megoldás
ének: Grandpierre Attila
dobok: Ipacs László
üstdobok:Balatoni Boli Endre
gitár:Fidó Attila
szólógitár: Németh László Fritz
basszusgitár: Soós Lajos
Cage: Science of Annihilation 2009.
Ez egy olyan lemez, amiről sokat nem lehet írni. Nem újították meg a világot, nem csináltak semmi különöset, sosem hallottat. Egyszerűen csak egy káprázatosan jól sikerült korongot tettek le az asztalra. Egy szteroidokkal felpumpált Painkiller rohanja le az embert a san diegoi zenekar 5. albumán. Száguldó tempók, pengeéles, brutális gitárhangzás, halford-szerű ének (igazából ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy Ripper vagy esetleg Ralf Scheepers nyomatná Sean Peck helyett, a jó öreg Robi bácsi talán ma már nem lenne képes erre a powerre.) Időnként zúzós középtempók teszik változatossá az albumot, a Black River Falls dallamosabb középrészében még King Diamond mestert is megidézi Peck. Elsőre talán nem annyira könnyen befogadható a lemez, irgalmatlan betonozás dübörög végig, de pár hallgatás után megjelennek a dallamok is, és szépen rögzülnek. Nekem többször is olyan érzésem volt, hogy a fiúk sokat tanultak Jon Schaffer-től, időnként Iced Earth-ízű megoldásokkal is találkozunk, különösen az utolsó, egymásba vezetett, 3 szám hajaz nagyon a Fagyott Föld világára. Egy szónak is száz a vége, széles terpesz, léggitár, headbang, ördögvilla és Science of Annihilation!
1. The Power that Feeds 00:35
2. Planet Crusher 05:20
3. Scarlet Witch 05:18
4. Spirit of Vengeance 05:36
5. Black River Falls 05:48
6. Operation Overlord 04:39
7. Power of a God 05:07
8. Speed Kills 04:20
9. Stranger in Black 04:14
10. Die Glocke 05:14
11. Spectre of War 02:11
12. Science of Annihilation 05:35
13. At the Edge of the Infinite 01:46
Teljes idő:55:43
Sean Peck - Vocals
Dave Garcia - Guitars
Anthony Wayne McGinnis - Guitars
Mike Giordano - Bass (Neil Turbin)
Norm Leggio - Drums (Psychotic Waltz, Aslan, Teabag, End Amen, Broken Foundation, Brick Bath)
S.O.D.: Speak English or Die 1985.
1985-ben járunk, New Yorkban. A város underground életében egymás mellett virágzik a hardcore (Agnostic Front, pl.) és a thrash (Overkill, Anthrax), így törvényszerű volt, hogy egymásra fog találni a két műfaj, habár minden bizonnyal nem az S.O.D. volt az első ilyen próbálkozás. Az Anthrax éppen a második, Spreading the Disease című lemezét készítgette, mikor Scott Ian unalomból elreszelt riffjei alá Charlie Benante odapüfölte a dobtémákat, Danny Lilker (akit a Nuclear Assaultból és a Brutal Truthból ismerhetünk, de Scotték onnan, hogy eredetileg Anthrax-tag volt ő is) basszussal súlyosbította, majd Billy Milano, egy HC arc felüvöltözte a (sok esetben buta) humorral, iróniával teli szövegeit. Ennyi, nem volt mögötte több, egy side-project, 3 napos csoda (annyi alatt készült el a lemez).
És történelmet írtak. Korábban sosem hallott, a mai napig is helytálló (de kellően old school ízű), masszív, földbedöngölő hangzás, egyszerűségükben zseniális, ám gőzmozdonyerővel húzó riffek, szédítő tempók. A dalok zöme 1-2 perces zúzás, köztük szó szerint pár másodperces baromkodások, amiből a végére 3 is jutott. Billy Milano vokalizálása tipikus HC kiabálás, dallamokat nem hoz, de ide tökéletesen illik, egyedül a Pre-Menstrual Princess Blues-ban hozza a hisztis picsa hangot. Néhány kedvencem az albumról: A March of The S.O.D. című, instrumentális bevezető tétel riffje nagyon húzós, a Milk félelmetes basszussal kezdődik, majd eszetlen csépelésbe megy át (amire azt énekelik: Tejet akarok!), a Douche Crew riffje meg talán a legállatabb, amit valaha is hallottam. De talán minden egyes számot kiemelhetnék, mert mindegyik tartalmazza azokat az emlékezetes gitártémákat és refréneket, amelyek többé nem engednek, és ha nyitott vagy az extrémebb zenék felé, akkor örökre elkísérnek.
1. March of the S.O.D. 01:28
2. Sargent 'D' & The S.O.D. 02:25
3. Kill Yourself 02:12
4. Milano Mosh 01:34
5. Speak English or Die 02:26
6. United Forces 01:54
7. Chromatic Death 00:44
8. Pi Alpha Nu 01:10
9. Anti-Procrastination Song 00:08
10. What's That Noise 01:02
11. Freddy Krueger 02:33
12. Milk 01:57
13. Pre-Menstrual Princess Blues 01:22
14. Pussy Whipped 02:15
15. Fist Banging Mania 02:06
16. No Turning Back 00:53
17. Fuck the Middle East 00:29
18. Douche Crew 01:38
19. Hey Gordy! 00:09
20. Ballad of Jimi Hendrix 00:07
21. Diamonds and Rust (extended version) 00:04
Teljes idő: 28:38
- Charlie Benante - Drums (Anthrax)
- Scott Ian Rosenfeld - Guitar (Anthrax, Damnocracy)
- Dan Lilker - Bass (Nuclear Assault, The Ravenous, Crucifist, Overlord Exterminator, Brutal Truth, Exit-13, Harter Attack, Hemlock, Holy Moses (Ger), Redrum, White Heat (US), Extra Hot Sauce, Human Garbage, Venomous Concept, Anthrax)
- Billy "Mosh" Milano - Vocals (The Psychos, M.O.D.)
Black Sabbath: Headless Cross 1989.
Klasszikus, zseniális alkotás. Ennyi talán elég is lenne, meg 10-ből 11 pont rá, és kész. A heavy metal aranykorában, a nyolcvanas évek legvégén született. Akkor, amikor a műfaj lényegében mainstream-mé vált, a Metallica, Iron Maiden, Guns'N' Roses uralta a világot jelentő deszkákat, ők és a hasonszőrű csapatok töltötték ki a zenetévék jelentős műsoridejét. Iommi mester a Black Sabbath sokat hánykolódott, viharvert hajójának élére 1987-ben egy csodálatos, akkor még ismeretlen, 30 éves, szintén birminghami énekest állított. A vele készült Eternal Idol tartalmaz nagyszerű pillanatokat, de még keresgélte az utat, ami a Ronnie James Dio-val készült lemezek világát jelentette végül. Tony Martin tökéletesen megidézi az apró zseni stílusát, dallamvilágát, és bár erősen emlékeztet az orgánumuk, azért felismerhetően saját karaktere is van Martin hangjának (nem annyira ugyanaz a két énekes, mint amennyire hasonlít Ripper Owens és Ralf Scheepers Rob Halfordhoz). Martin szárnyaló dallamai alá az öreg Tony súlyos riffeket varázsolt, bólogatásra késztetve a földi zenehallgatót. Tehette, mert a DOBOS acélbiztos, sziklaszilárd alapot kalapált neki. (Cozy Powell egyéni, hihetetlen erőteljes stílussal rendelkezett, nem a technikázást, hanem az Erőt állította a fókuszba.) Laurence Cottle nevét is említsük meg, pulzáló, lüktető basszusa fontos eleme a zenének. Geoff Nicholls billentyűjátéka a korábbiaknál több szerepet kapott, az album mágikus jellegét erősítve. Egy rövid intróval kezdődik a lemez, amit Powell súlyos csapásai szakítanak meg, és berobban Iommi (egyik) halhatatlan riffjével a címadó szám. Doomos, lüktető szám, zseniális énekdallammal, alaholv A Devil and Daughter egy könnyedebb, tempósabb dal, kevésbé sötét hangulatú, inkább hard rock. A When Death Calls finoman, ám fenyegetően kezdődik, majd ahogy berobban, a Mob Rules Sign of the Southern Cross-ára emlékeztet. (A dal szólóját viszont nem Iommi, hanem Brian May a Queen-ből, játszotta fel!) A lemez második felében is tökéletes dalokkal találkozunk. Jobbára középtempós hard rock/heavy metal határán mozgó alkotások, legvégén a Nightwing kissé melankolikus jellegű, kevésbé súlyosan zárja. A turnéra Neil Murray váltotta Cottle-t (a képen, balról jobbra: Iommi, Powell, Martin és Murray). A világot nem váltotta meg a Headless Cross, bár sikerrel koncerteztek szerte a világban (Budapesten is jártak), de a két klasszikus énekes irigysége miatt sosem jutott az őt megillető helyre a Sabbath életműben.
1. The Gates of Hell 01:06
2. Headless Cross 06:29
3. Devil & Daughter 04:44
4. When Death Calls 06:55
5. Kill in the Spirit World 05:11
6. Call of the Wild 05:19
7. Black Moon 04:06
8. Nightwing 06:38
Teljes idő: 40:28
Tony Martin - Vocals
Tony Iommi - Guitar
Laurence Cottle - Bass
Cozy Powell - Drums
Geoff Nicholls - Keyboards
Satyricon: Rebel Extravaganza 1999.
Kritika, ajánló? Nem is tudom, hogy minek nevezzem eme irományt. Kritikus megjegyzés nem található itt, számomra egy alapmű a Rebel Extravaganza, objektivitást tőlem most ne várjatok. Ajánló? Ahhoz ez egy rendkívül tüskés, barátságtalan lemez, hogy nyugodt szívvel is ajánlgassam bárkinek is. A Satyricon a skandináv black metal elismert tagja, még a 90-es évek legelején alakultak, és 1993 óta töretlenül jelentkeznek albumokkal, koncerteznek (kisegítő zenészekkel), aktívan jelen vannak, a műfajon belül nagy elismertségnek örvendve. A kezdeti idők természeti, középkori hangulata folyamatosan kopott ki az együttes zenéjéből, és vált egyre ridegebbé, aminek a csúcsát 1999-ben, a 4. albumukon érték el, a Rebel Extravaganza-n. A szövegvilág központi témája a mizantrópia, és a zene ezt tökéletesen ki is fejezi. Tiszta, jó megszólalású, kegyetlen black metalt hallunk, összetett, hosszú dalokkal, vágtázó és lassabb tempójú riffek váltakozásával. Sötét, hideg, mechanikus hangulatvilág jellemzi az albumot, kis mennyiségű billentyűs játékkal fokozva az atmoszférát. Három helyen is megszakítják a kíméletlen pusztítást rövid dalbetétekkel, de pihenés, felüdülés helyett azok is csak tovább mélyítik az elidegenedettség érzését. A változatosságot erősíti az utolsó szám, a Scorn Torrent, ahol a dal közepi női énektől eljutunk az utolsó 3 percig, ahol nem történik semmi más, csak kegyetlen blastbeatek zúznak egészen az album végéig, olyan hatást kelt így a lemez vége, mint amikor a fuldoklót kihúzzák a víz alól. A Rebel Extravaganza után a Satyrék egy emészthetőbb, dalközpontúbb világ felé fordultak, egyre inkább mainstream-esítve a zenéjüket.
1. Tied in Bronze Chains 10:56
2. Filthgrinder 06:39
3. Rhapsody in Filth 01:39
4. Havoc Vulture 06:45
5. Prime Evil Renaissance 06:13
6. Supersonic Journey 07:50
7. End of Journey 02:19
8. A Moment of Clarity 06:40
9. Down South, Up North 01:14
10. The Scorn Torrent 10:24
Teljes idő: 01:00:39
- Satyr (Sigurd Wongraven) - Vocals, guitar, bass, keyboards (1991-) (Storm, Thorns, Black Diamond Brigade, Eibon (US))
- Frost (Kjetil Vidar Haraldstad) - Drums (1993-) (1349, Zyklon-B (Nor), Keep Of Kalessin, Gorgoroth, Gehenna (Nor))
Ereb Altor: By Honour 2008.
Nos, ez is inkább ajánló, mint kritika kíván lenni. Röviden: ha szereted az epikus Bathoryt, akkor szerezd meg ezt az albumot, és élvezd! A svéd doom metal Isole két gitárosának alkotása az Ereb Altor. Igaz, még 1990-ben alapították, sokkal régebben, mint bármely más bandát, ahol valaha is megfordultak, de mégiscsak tavaly jelent meg az első lemezük. Egy zongorán játszott intróval kezdődik, drámai hatású dallammal, majd négy és fél perc múlva akusztikus pengetéssel folytatódik, olyan témával, ami egyből széles mosolyt csal az egyszeri Bathory-fan arcára. Innentől kezdve lassan görögnek tova a dalok. Ami elsőre is föltűnik, hogy a hangzás tisztább, jobb, mint Quorthon mester alkotásain, de ugyanúgy visszaadja a fjordok sziklafalairól visszhangzó érzést. Másrészt pedig Mats és Ragnar jó énekesek, hangjuk tisztán szárnyal a súlyos riffek fölött. A lemez csúcspontja a hatodik dal, a Wizard. Csak a legnagyobb Bathory klasszikusokkal említhető együtt, a riffnek félelmetes húzása van, az énekdallamtól feláll az ember hátán a szőr. A címadó zárja az albumot, egy méltóságteljes, instrumentális elbúcsúzás. Nos, röviden ennyi, mindenkinek csak ajánlani tudom, ha időben megszereztem volna, a 2008-as Év Lemeze díjat tőlem ők kapták volna.
1. Perennial 04:39
2. Awakening 08:07
3. By Honour 08:26
4. Winter Wonderland 07:21
5. Dark Nymph 07:03
6. Wizard 10:24
7. Ereb Altor 07:21
Teljes idő: 52:21
- Mats (Crister Olsson) - Vocals, Bass, Guitar, Drums, Keyboards (Isole)
- Ragnar (Daniel Bryntse) - Vocals, Bass, Guitar, Drums, Keyboards (Complicity, Februari 93, Forlorn (Swe), Isole, Morannon (Swe), Sorcery (Swe), Windwalker, Nightchant, Withered Beauty)
Empyrium: Where at Night the Woodgrouse Plays 1999.
Tétován ugrált tova a kis patak a mohlepte köveken. Méla köd ereszkedett a völgyre, és ettől a fenyők tüskéiről hűvös nyirkosság csöpögött. Fönt, a múlton merengő párán túl, a zordon, keményarcú hegycsúcsokat már befödte a november első hava, és a zabolátlan, mindentudó hegyi szelek szilaj vágtája zúgott. Nem törődvén az irdatlan bércek mögötti, léleknyúzó siralomvilágról, bement a kis házba. Dobott néhány hasábot a parázsló tűzre, majd amikor föléledtek a táncoló lángok, egy pohár bort vett a kezébe. Kedvesére emlékezett, aki oly fájdalmasan ment el... 1994-ben, Németországban alakult az Empyrium. Az első két lemezen (A Wintersunset; Songs of Moors and Misty Fields) még a black metal jelen volt a hangulatos, akusztikus jellegű muzsikájukban, némely énektámban, vagy egy-egy torzított gitárban, de a Wood Grouse abszolut metal-mentes, még dob sem szerepel rajta. Csendes, elmélkedős, melankolikus hangulatú, rövdi dalok, akusztikus gitáron, néhol fuvolával fűszerezve. Tiszta ének található a dalokban, bár egyik srác sem egy Pavarotti, de ide tökéletesen illik, amit művelnek. (Wood Grouse: siketfajd, nagy testű madár, Európa fenyőerdeiben él, híres a násztáncáról.) 2002-ben még jelentkeztek egy lemezzel a Weilanddal, ahol ezt a zenét vitték tovább, a német komolyzenei örökséggel ötvözve, majd még abban az évben fel is oszlottak.
1. Where At Night The Wood Grouse Plays 05:34
2. Dying Brokenhearted 05:39
3. The Shepherd And The Maiden Ghost 03:26
4. The Sad Song Of The Wind 02:56
5. Wehmut 03:04
6. A Pastoral Theme 01:59
7. Abendrot 02:10
8. Many Moons Ago... 04:25
9. When Shadows Grow Longer 03:14
Teljes idő: 32:27
- Ulf Theodor Schwadorf (Markus Stock) - Vocals, Acoustic guitar, Bass, Mellotron, Drums & Percussion (Autumnblaze, Sun of the Sleepless, The Vision Bleak, Noekk, Nachtmahr, Nox Mortis, session for Bethlehem (Ger))
- Thomas Helm - Vocals, Piano/Keyboards (Sharatan, Sun of the Sleepless, Noekk, Nachtmahr)
Summoning: Let Mortal Heroes Sing Your Fame 2001.
Első számú kedvencem (talán) első számú lemeze. Az osztrák Summoning 1993-ban alakult, black metal jellegű zenét játszottak, ami az évek folyamán egyre finomodott, tisztult a hangzása, rövidültek a dalok, növekedett meg a billentyűk szerepe. A Mortal Heroes az 5. teljes album, eddigre kiforrott a zenekar stílusa, minden formajegye a helyére került (igazából már a 4. lemezre, a Strongholdra mondható el ez, jelen ismertető tárgya az ott megkezdett úton halad tovább). Fenséges, nem annyira sötét dallamvilágú, melankolikus jellegű dalok sorjáznak a lemezen. Egyenrangú szerepe van a billentyűsöknek a torzított gitárral (sőt!), a ritmust dobgép szolgáltatja (ami hallatszik is rajta, nem igyekeztek valódi dobnak varázsolni). Arányosan, szépen szól az album, a korai idők black-esen torz gitárhangzása a múlté, a billentyűsök a zongora mellett fúvós hangszerek hangján zengenek. Kényelmesen görögnek a dalok, lassú vagy legfeljebb közepes tempóban. Nem klasszikus rock/metal, hanem inkább törzsi jellegű ritmusokat hallunk. Ami viszont egyértelműen őrzi a black metal gyökereket (és nehezíti meg a befogadást), az a kegyetlen énekhang, tipikus blackes károgás, csak az utolsó számban bukkan fel némi tiszta énekhang. Dalokat kiemelni nem akarok, mert mindegyik zseniális, az elmúló dicsőség szépségének himnuszai. Ajánlott még az előző, 1999-es, Stronghold című alkotása is, egyenrangú társa a Mortal Heroes-nak.
1.A New Power Is Rising 04:08
2.South Away 06:04
3.In Hollow Halls Beneath the Fells 08:56
4.Our Foes Shall Fall 07:01
5.The Mountain King's Return 08:53
6.Runes of Power 05:51
7.Ashen Cold 06:16
8.Farewell 09:19
Teljes idő: 56:23
Protector (Richard Lederer) - Vocals, Guitars, Keyboards, Drum programming (Die Verbannten Kinder Evas, Ice Ages, Grabesmond, Pazuzu (Aut), Marlignom)
Silenius (Michael Gregor) - Vocals, Keyboards, Bass (Kreuzweg Ost, Amestigon, Die Verbannten Kinder Evas, Pazuzu (Aut), Abigor, Shadow Vale, Mirkwood (Aut), Cromm)
2009. július 25., szombat
Istállós-kő
Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nehezen viselem ezt a döglesztő nyári meleget. Még a strandon, bikinis lányok közt, elmegy, de amúgy... Inkább egy kis, képzeletbeli kirándulásra invitálok mindenkit a (többek közt általam is) imádott Bükkbe, azon belül is annak a legmagasabb pontjára.
A mai Magyarország egyik legmagasabb hegye, 959 méteres csúcsa alig marad el a Galya-tetőtől. Megközelíteni leginkább Szilvásváradról lehet, onnan két fő módon: - autóval fölmegyünk az Olasz-kapuig (a Szalajka-völgy bejáratától 14 km-en át kanyarog a keskeny erdészeti műút, fizetős amúgy), és az autót az Olasz-kapunál lévő kis parkolóban, 870 méter magasan letéve, egy könnyű, oda-vissza 2-3 órás sétával kb. 100 méter szintemelkedéssel.
Na, ezt hagyjuk meg a lustáknak, mi gyalogoljunk!
Adja magát a Szalajka-völgy. Aki még nem járt itt, annak mindenképpen érdemes végigballagnia rajta, számos érdekességet, szépséget rejteget, de most itt ezekre nem térnénk ki, a neten elég sok minden fellelhető róla. A völgy végén, a Gloriette-tisztásnál (itt van a kisvonat végállomása is) már föltárul előttünk az Istállós-kő széles tömbje.
Miután kigyönyörködtük magunkat (vagy elszörnyedtünk az előttünk álló fáradalmak láttán), kövessük a zöld Háromszög turistajelzést.A Felső-tótól néhány méterre fakad a Szalajka-forrásitt érdemes itt feltöltenünk a kulacsunkat. Kristálytiszta, 8-10 fokos víz fakad fel, sokszáz méter vastag mészkőréteg szűrése révén gond nélkül iható.
Nos, itten (454 méter magasan)indul maga a túra. Közel 100 métert emelkedik az út, lendületesen szerpentinezve fölfelé. Fakorlátok teszik biztonságossá, és néhol látni, hogy egyesek rövidítettek, de nem igazán éri meg, mert csak jobban elfárad az ember. A szerpentinek tetején, kényelmes, de keskeny ösvény vezet az ősemberbarlanghoz. Szerintem nem igazán laktak a barlangban (kb. i.e. 40-25 ezer éves időszakban használták), inkább kultikus hely lehetett, például még medvekoponyákat is találtak, szépen egymásra téve őket. A wiki szerint 609 méter magasan vagyunk, de én minden régebbi olvasmányomban 536 méteren olvastam a barlangról, és a térképek tanúsága szerint is ott lehet.
A továbbvezető út pofátlan módon közel 20 méter lejt, majd egy izgalmas sziklaszurdok után nekilát a 450 méteres emelkedésnek. Közel 200 méter emelkedik 600 méter alatt, az ember azt hiszi, kiköpi a tüdejét, mire egy kisebb, lapos szakaszra ér. Mintha ciánoztak volna, a Szalajka-völgy nyüzsgő embertömege után (aminek még egy számottevő része az ősemberbarlangig eljut), olyan csendes magány vesz itt körül. (A kép ne tévesszen meg senkit, általában tényleg nagyon kevesen járnak erre már.)
Zömmel fiatal vagy középkorú fák között halad az ösvény északkelet felé. jobbról az Istállós-kő tömbje tör az ég felé, ám az erdő miatt a csúcsot nem látni. Egy idő után néhol kilátásra csábító is kiugrásokat pillantunk meg, de sajnos egyik helyről sem látni szinte semmit, még télidőben, lombhullás után is csak alig dereng valami a Szalajka-völgyből.
Nagyjából 680 méteren vagyunk, mikor egy pici kis lapos szakaszra érünk. Előttünk egy kisebb völgy nyílik, és a föltámadó szél kellemesen hűti az embert. Persze, amikor tudatosul bennünk, hogy a forrástól a csúcsig csak a szint felét tettük meg, mindjárt elfárad az ember.
Jobbra fordulunk, a hegy felé, és következik a második szakasz. Némi tétovázás (mármint a hegy részéről) után lendületesen emelkedik az út, 300 méter alatt kb. 130 métert.
A talaj errefelé meg meglehetősen vékony, a fák gyökereik is sok helyen kilátszanak, lépcsőssé téve az ösvényt, aminek különösen hóban vagy sár esetén örülünk.
810 méter magasan egy földutat érünk el, ami pont a lejtőnek keresztben fut. Mi itt balra indulunk a jelzés után, és egy pár perces, enyhén lejtő , majd emelkedő pihenőszakasz után az utunk újból jobbra fordul (vigyázzunk, mert a földút egyenesen megy tovább!) Innentől még 450 méteren át emelkedik 130 métert. Nem lenne olyan vészes, de már igen fáradt az ember ilyenkor. Némi fenyő mellett is elhaladunk, majd lassan a fák lombjai alatt előkandikál az ég kékje, cáfolhatatlan jelét adva, hogy a csúcshoz.
Nagyjából 1-1,5 órával a Szalajka-forrástól, megérkezünk. Egy pici kis, plató, fölötte az égbolt, körben pedig a fák lombjai, az Istállós-kő csúcsáról nincs kilátás egyetlen irányba sem.
(A Szent-Imre kereszt mellett a blog szerzője látható)
Nyáron kellemes, enyhe időjárás fogad minket. A szél is lengedezik, a hőmérséklet pedig hűvösebb, mint a városokban. Ne feledjük, 800-900 méterrel vagyunk Magyarország legtöbb települése fölött, az átlag 4 fokkal hidegebb levegőt jelent. A Nap fénye viszont erősebb, a ritkább és tisztább levegő (kevesebb szálló por). Igen, ritkább. Nem veszed észre, de tudod mérni, kb. 6-7 %-kal kisebb a légnyomás, mint a budapesti, ha fogsz egy kétliteres pillepalackot, a csúcson kiüríted, beleengeded a fenti levegőt, és amikor leérsz a hegyről Egerbe, Miskolcra, akkor igencsak horpad a palack! (Annak ellenére, hogy lent melegebb van, és a fölmelegedő levegő pont hogy tágulna, és még így ezzel együtt is horpad.)
A csúcson eltöltött kellemes percek (persze csak jó időben, mert a hideg évszakban igen cudar éghajlat tud lenni), indulás lefelé! Az idevezető út vissza nem igen ajánlott, főleg nem hóban-sárban, így a zöld háromszöget követjük tovább. Egy kisebb töbör mellett haladunk el, ami minden Bükk-túrák leghidegebb szakasz szokott lenni. Kiizzadtan, fáradtan lefelé kaptatunk, ám magasan vagyunk, a levegő hidegebb, é itt mindig fúj a szél. Pár perc múlva, elérünk egy elágazást, ahol kétféle háromszög jelzés válik ketté.
(Sosem tudtam elképzelni, hogy ki ül le itt. Aki fölfelé tart, az már innen fölmegy, nem áll meg, aki meg lefelé, az meg most pihent. Jobb lett volna a padot a csúcson fölállítani.)
A lefelé útról legközelebb mesélek.
(A képek 2007. februárjában, novemberében és 2008. májusában készültek.)
A mai Magyarország egyik legmagasabb hegye, 959 méteres csúcsa alig marad el a Galya-tetőtől. Megközelíteni leginkább Szilvásváradról lehet, onnan két fő módon: - autóval fölmegyünk az Olasz-kapuig (a Szalajka-völgy bejáratától 14 km-en át kanyarog a keskeny erdészeti műút, fizetős amúgy), és az autót az Olasz-kapunál lévő kis parkolóban, 870 méter magasan letéve, egy könnyű, oda-vissza 2-3 órás sétával kb. 100 méter szintemelkedéssel.
Na, ezt hagyjuk meg a lustáknak, mi gyalogoljunk!
Adja magát a Szalajka-völgy. Aki még nem járt itt, annak mindenképpen érdemes végigballagnia rajta, számos érdekességet, szépséget rejteget, de most itt ezekre nem térnénk ki, a neten elég sok minden fellelhető róla. A völgy végén, a Gloriette-tisztásnál (itt van a kisvonat végállomása is) már föltárul előttünk az Istállós-kő széles tömbje.
Miután kigyönyörködtük magunkat (vagy elszörnyedtünk az előttünk álló fáradalmak láttán), kövessük a zöld Háromszög turistajelzést.A Felső-tótól néhány méterre fakad a Szalajka-forrásitt érdemes itt feltöltenünk a kulacsunkat. Kristálytiszta, 8-10 fokos víz fakad fel, sokszáz méter vastag mészkőréteg szűrése révén gond nélkül iható.
Nos, itten (454 méter magasan)indul maga a túra. Közel 100 métert emelkedik az út, lendületesen szerpentinezve fölfelé. Fakorlátok teszik biztonságossá, és néhol látni, hogy egyesek rövidítettek, de nem igazán éri meg, mert csak jobban elfárad az ember. A szerpentinek tetején, kényelmes, de keskeny ösvény vezet az ősemberbarlanghoz. Szerintem nem igazán laktak a barlangban (kb. i.e. 40-25 ezer éves időszakban használták), inkább kultikus hely lehetett, például még medvekoponyákat is találtak, szépen egymásra téve őket. A wiki szerint 609 méter magasan vagyunk, de én minden régebbi olvasmányomban 536 méteren olvastam a barlangról, és a térképek tanúsága szerint is ott lehet.
A továbbvezető út pofátlan módon közel 20 méter lejt, majd egy izgalmas sziklaszurdok után nekilát a 450 méteres emelkedésnek. Közel 200 méter emelkedik 600 méter alatt, az ember azt hiszi, kiköpi a tüdejét, mire egy kisebb, lapos szakaszra ér. Mintha ciánoztak volna, a Szalajka-völgy nyüzsgő embertömege után (aminek még egy számottevő része az ősemberbarlangig eljut), olyan csendes magány vesz itt körül. (A kép ne tévesszen meg senkit, általában tényleg nagyon kevesen járnak erre már.)
Zömmel fiatal vagy középkorú fák között halad az ösvény északkelet felé. jobbról az Istállós-kő tömbje tör az ég felé, ám az erdő miatt a csúcsot nem látni. Egy idő után néhol kilátásra csábító is kiugrásokat pillantunk meg, de sajnos egyik helyről sem látni szinte semmit, még télidőben, lombhullás után is csak alig dereng valami a Szalajka-völgyből.
Nagyjából 680 méteren vagyunk, mikor egy pici kis lapos szakaszra érünk. Előttünk egy kisebb völgy nyílik, és a föltámadó szél kellemesen hűti az embert. Persze, amikor tudatosul bennünk, hogy a forrástól a csúcsig csak a szint felét tettük meg, mindjárt elfárad az ember.
Jobbra fordulunk, a hegy felé, és következik a második szakasz. Némi tétovázás (mármint a hegy részéről) után lendületesen emelkedik az út, 300 méter alatt kb. 130 métert.
A talaj errefelé meg meglehetősen vékony, a fák gyökereik is sok helyen kilátszanak, lépcsőssé téve az ösvényt, aminek különösen hóban vagy sár esetén örülünk.
810 méter magasan egy földutat érünk el, ami pont a lejtőnek keresztben fut. Mi itt balra indulunk a jelzés után, és egy pár perces, enyhén lejtő , majd emelkedő pihenőszakasz után az utunk újból jobbra fordul (vigyázzunk, mert a földút egyenesen megy tovább!) Innentől még 450 méteren át emelkedik 130 métert. Nem lenne olyan vészes, de már igen fáradt az ember ilyenkor. Némi fenyő mellett is elhaladunk, majd lassan a fák lombjai alatt előkandikál az ég kékje, cáfolhatatlan jelét adva, hogy a csúcshoz.
Nagyjából 1-1,5 órával a Szalajka-forrástól, megérkezünk. Egy pici kis, plató, fölötte az égbolt, körben pedig a fák lombjai, az Istállós-kő csúcsáról nincs kilátás egyetlen irányba sem.
(A Szent-Imre kereszt mellett a blog szerzője látható)
Nyáron kellemes, enyhe időjárás fogad minket. A szél is lengedezik, a hőmérséklet pedig hűvösebb, mint a városokban. Ne feledjük, 800-900 méterrel vagyunk Magyarország legtöbb települése fölött, az átlag 4 fokkal hidegebb levegőt jelent. A Nap fénye viszont erősebb, a ritkább és tisztább levegő (kevesebb szálló por). Igen, ritkább. Nem veszed észre, de tudod mérni, kb. 6-7 %-kal kisebb a légnyomás, mint a budapesti, ha fogsz egy kétliteres pillepalackot, a csúcson kiüríted, beleengeded a fenti levegőt, és amikor leérsz a hegyről Egerbe, Miskolcra, akkor igencsak horpad a palack! (Annak ellenére, hogy lent melegebb van, és a fölmelegedő levegő pont hogy tágulna, és még így ezzel együtt is horpad.)
A csúcson eltöltött kellemes percek (persze csak jó időben, mert a hideg évszakban igen cudar éghajlat tud lenni), indulás lefelé! Az idevezető út vissza nem igen ajánlott, főleg nem hóban-sárban, így a zöld háromszöget követjük tovább. Egy kisebb töbör mellett haladunk el, ami minden Bükk-túrák leghidegebb szakasz szokott lenni. Kiizzadtan, fáradtan lefelé kaptatunk, ám magasan vagyunk, a levegő hidegebb, é itt mindig fúj a szél. Pár perc múlva, elérünk egy elágazást, ahol kétféle háromszög jelzés válik ketté.
(Sosem tudtam elképzelni, hogy ki ül le itt. Aki fölfelé tart, az már innen fölmegy, nem áll meg, aki meg lefelé, az meg most pihent. Jobb lett volna a padot a csúcson fölállítani.)
A lefelé útról legközelebb mesélek.
(A képek 2007. februárjában, novemberében és 2008. májusában készültek.)
2009. július 20., hétfő
Nemzeti kultúra, de hogy?
Nemzeti, jobboldali emberek, politikusok és polgárok, előszeretettel hangoztatják a nemzeti kultúra fogalmát, annak fontosságát,és erre hajlamosak a baloldaliak is bólogatni. Igen ám, de hangzatos szónoklatokkal, melldöngető fogadkozással még nem érünk el semmit.Nézzük csak meg ezt alaposabban (ugyanis, tudjuk jól, a Pápa téved, az Ördög nem a Pokolban lakik, hanem a részletekben)! Két kérdést kell feltennünk:
1. Mi is az a nemzet kultúra?
2. Mit csináljunk vele? (És mit azokkal, amik nem tartoznak bele?)
Sokan azt hiszik, hogy az első kérdésre könnyű a válasz. Népzene, népművészet, meg még mondjuk a Bánk Bán, Bartók és Kodály művei, Jókai, Arany írásai, stb. Nehezebb már a válasz, ha megkérdezem, hogy például a Vágtázó Halottkémek? Az is, vágja rá, aki ismeri, és szereti. És a Pokolgép, Ossian, Kárpátia? Na, itt már erősebb a szórás. Van, aki szerint a heavy metal nem része a magyar kultúrának, sőt, olyanok is vannak,akik szerint semmilyennek sem. És a magyar nóta? A mulatós zene? Mert olyat sem hallasz másutt, de szerintem ezek sem kultúrák. Na ugye, már nem is egyszerű a kérdés.
De boncolhatjuk tovább a kérdést magasabb és könnyebb kultúra felé. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a Bánk Bán magasabb szintet képvisel, mint a Csitári hegyek alatt.
Ez utóbbi gondolat már átvezet minket a másik kérdésre, miszerint hogyan kezeljük a nemzeti kultúrát.
Támogassuk!Vágja rá reflexből az ember. No, de hogyan? Vegyünk egy alapesetet, a művelődési ház termét. Tartanánk ott egy népi táncházat, néptáncoktatókkal, népi együttessel. Egy ilyen terem fenntartása pénzbe van, fűtés, világítás, takarítás, tatarozás, a kezelő személyzet bére. Ezt ki fizesse meg? A táncházban szórakozók? Akkor hol itt a támogatás? Vagy tartsunk előtte egy Ossian koncertet, ahol a rockerektől elszedett belépőjegyből erre is futja?
Vajon ők mivel alávalóbb emberek a népzenére mulatóktól, hogy ők fizessék meg mások szórakozását? De ha egyszer megállapítottuk, hogy az egyik értékes, a másik meg szemét, akkor azt egyáltalán miért engedjük, akármilyen formában is?
És mit tegyünk a külföldi produkciókkal? Tiltsuk ki őket a koncerttermekből, mozikból tévécsatornákból? Esetleg korlátozzuk a számukat? Na, ez utóbbi nem tűnne rossznak, elérhetjük vele, hogy Presser Gáborhoz hasonlók lesznek az "istenek" egy védett piacon, mint volt a Kádár-korszakban. Aztán amikor meg kiderül, hogy Nyugaton bizony vannak jobbak is, akkor meg félre áll a szájuk. Vagy vegyük azt, hogy az Iron Maiden koncert bevételeiből finanszírozzuk meg az Ossiant is?
Na, de mégis hogyan? Mi a magyar, mi a kultúra? Kimondja meg? Én mondjam meg? Vagy Te szeretnéd? Esetleg odaadnád egy politikusnak a döntés jogát? Esetleg a népet kérdeznéd?
1. Mi is az a nemzet kultúra?
2. Mit csináljunk vele? (És mit azokkal, amik nem tartoznak bele?)
Sokan azt hiszik, hogy az első kérdésre könnyű a válasz. Népzene, népművészet, meg még mondjuk a Bánk Bán, Bartók és Kodály művei, Jókai, Arany írásai, stb. Nehezebb már a válasz, ha megkérdezem, hogy például a Vágtázó Halottkémek? Az is, vágja rá, aki ismeri, és szereti. És a Pokolgép, Ossian, Kárpátia? Na, itt már erősebb a szórás. Van, aki szerint a heavy metal nem része a magyar kultúrának, sőt, olyanok is vannak,akik szerint semmilyennek sem. És a magyar nóta? A mulatós zene? Mert olyat sem hallasz másutt, de szerintem ezek sem kultúrák. Na ugye, már nem is egyszerű a kérdés.
De boncolhatjuk tovább a kérdést magasabb és könnyebb kultúra felé. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a Bánk Bán magasabb szintet képvisel, mint a Csitári hegyek alatt.
Ez utóbbi gondolat már átvezet minket a másik kérdésre, miszerint hogyan kezeljük a nemzeti kultúrát.
Támogassuk!Vágja rá reflexből az ember. No, de hogyan? Vegyünk egy alapesetet, a művelődési ház termét. Tartanánk ott egy népi táncházat, néptáncoktatókkal, népi együttessel. Egy ilyen terem fenntartása pénzbe van, fűtés, világítás, takarítás, tatarozás, a kezelő személyzet bére. Ezt ki fizesse meg? A táncházban szórakozók? Akkor hol itt a támogatás? Vagy tartsunk előtte egy Ossian koncertet, ahol a rockerektől elszedett belépőjegyből erre is futja?
Vajon ők mivel alávalóbb emberek a népzenére mulatóktól, hogy ők fizessék meg mások szórakozását? De ha egyszer megállapítottuk, hogy az egyik értékes, a másik meg szemét, akkor azt egyáltalán miért engedjük, akármilyen formában is?
És mit tegyünk a külföldi produkciókkal? Tiltsuk ki őket a koncerttermekből, mozikból tévécsatornákból? Esetleg korlátozzuk a számukat? Na, ez utóbbi nem tűnne rossznak, elérhetjük vele, hogy Presser Gáborhoz hasonlók lesznek az "istenek" egy védett piacon, mint volt a Kádár-korszakban. Aztán amikor meg kiderül, hogy Nyugaton bizony vannak jobbak is, akkor meg félre áll a szájuk. Vagy vegyük azt, hogy az Iron Maiden koncert bevételeiből finanszírozzuk meg az Ossiant is?
Na, de mégis hogyan? Mi a magyar, mi a kultúra? Kimondja meg? Én mondjam meg? Vagy Te szeretnéd? Esetleg odaadnád egy politikusnak a döntés jogát? Esetleg a népet kérdeznéd?
2009. július 18., szombat
Tisza-tavi kirándulások
Tisza-tó, kis hazánk egyik legszebb, legizgalmasabb tája, és aki kalandozott már ezerarcú vizein, az csak egyet érthet velem. Egerből, Debrecenből, Miskolcról alig egy óra autókázás, de Budapestről sem kell sokkal több, hogy elérjük valamelyik part menti települést.
Nos, nézzük gyorsan a tényeket: egy víztározó, amit a Kiskörei vízlépcső duzzaszt föl, április és november között. (A téli időszakban átlag 120 centivel lentebb van a vízszint.) Területe 127 km2, amiből 43 km2 szárazföld. A környék éghajlata országos viszonylatban száraz és meleg.
Bár mesterséges képződményről beszélünk, a terület olyasféleképpen fest, mint a XIX.századi folyamszabályozások előtt, az eredeti, természetes körülményeket állították helyre. Petőfi talán ilyesféle Tisza-tájban gyönyörködött annak idején.
Baráti társaságommal Tiszafüredre szoktunk járni, és az Albatrosz-kikötőben bérelt kenukkal kirándulunk. (2009-ben 1200 Ft egy háromszemélyes kenu 4 órára, szinte vicc).
Amit mindenképpen érdemes magunkkal vinni, az naptól védő krém, jó ötlet egy szalmakalap is. könnyű, világos öltözet szükséges, mert a bozótosabb részeken kellemetlen rovarok is megtalálják az embert. Érdemes beszerezni valami, biztosan vízzáró edényt, dobozt, kis vödröt, amibe értékeinket,mint például mobiltelefont, fényképezőgépet rejtjük. Ez nem csak az esetleges vízbeborulás miatt kell (én még mindig megúsztam), hanem egy-egy, nagyobb hullámot verő, motoros jármű hullámai becsaphatnak a kenuba, és eláztatják a cuccainkat.
Nos, nézzük gyorsan a tényeket: egy víztározó, amit a Kiskörei vízlépcső duzzaszt föl, április és november között. (A téli időszakban átlag 120 centivel lentebb van a vízszint.) Területe 127 km2, amiből 43 km2 szárazföld. A környék éghajlata országos viszonylatban száraz és meleg.
Bár mesterséges képződményről beszélünk, a terület olyasféleképpen fest, mint a XIX.századi folyamszabályozások előtt, az eredeti, természetes körülményeket állították helyre. Petőfi talán ilyesféle Tisza-tájban gyönyörködött annak idején.
Baráti társaságommal Tiszafüredre szoktunk járni, és az Albatrosz-kikötőben bérelt kenukkal kirándulunk. (2009-ben 1200 Ft egy háromszemélyes kenu 4 órára, szinte vicc).
Amit mindenképpen érdemes magunkkal vinni, az naptól védő krém, jó ötlet egy szalmakalap is. könnyű, világos öltözet szükséges, mert a bozótosabb részeken kellemetlen rovarok is megtalálják az embert. Érdemes beszerezni valami, biztosan vízzáró edényt, dobozt, kis vödröt, amibe értékeinket,mint például mobiltelefont, fényképezőgépet rejtjük. Ez nem csak az esetleges vízbeborulás miatt kell (én még mindig megúsztam), hanem egy-egy, nagyobb hullámot verő, motoros jármű hullámai becsaphatnak a kenuba, és eláztatják a cuccainkat.
Immortal: At The Heart Of Winter
Az Immortal a skandináv black metal egyik alapcsapata, valamikor a 90-es évek legelején indultak, és mint a legtöbbjüknek a színtéren, nekik is death metal gyökereik voltak. Bergen városából származik a csapat, ám az Immortal kimaradt a nagy botrányokból, a templomgyújtogatásokban, gyilkosságokban nem vettek részt.
A szövegvilágra nem jellemző a keresztényellenesség, hanem egy elképzelt, fantasztikus, gonosz, veszélyes világ, Blashyrkh néven, amit a nordikus telek zordsága, a hófödte hegycsúcsokra ereszkedő, hosszú téli éjszakák ihlettek.
Maga az album a zenekar 5. teljes albuma volt, és nagyon sok mindenben eltért a korábbiaktól. Ezt megelőzően az Immortal rövid, szélvészgyors, kissé kaotikus hangzású pusztításokkal pakolta tele a lemezeit, például a Blizzard Beasts 30 perc alatt 10 számmal. Ehhez képest az At the Heart of Winter a maga 46 perc / 6 számával maga a progresszivitás Csimborasszója. Természetesen csak Immortal viszonyok közt értendő a lassulás, a német thrash hatása szivárgott be a riffekbe, témákba. Korábban nyomokban meglévő hangulati elemek most nagyobb hangsúlyt kaptak, elég a címadó szám bevezetőjét meghallgatni. Szinte a bőrén érzi az ember a kegyetlen hidegben jégszilánkokkal támadó szelek dühét.
Abbath vokalizálása mélyebbé vált, a black metalra jellemző károgásból nem lett hörgés, de kifejezetten súlyosabb lett, mindamellett a szövegeket érteni is lehet. A hangzás is tiszta lett, dicséret illeti érte a producert, Peter Tangtrent és az Abyss studiót.
(Az ismertető a www.lemezkritika.hu oldalon jelent meg korábban.)
2009. július 17., péntek
Szurkoló vagy ellenség
A keddi (2009. július. 14.), Ferencváros - Hertha Berlin meccsel kapcsolatos szurkolói rendbontások mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Nem vagyok egyik csapatnak sem szurkolója, meg különösebben kirívó, példátlan atrocitás nem történt, de volt valami, ami nagyon kiverte nálam a biztosítékot.
Huligánok mindig is voltak, máshol is vannak,csúnya balhékat máshol is szoktak csinálni, sőt, például Olaszországban még rendőrt is öltek már meg.
Ami nekem hihetetlen volt, az előzmények, a körülmények. Egy barátságos meccsről beszélünk, ahol az ellenfél egy német nagycsapat, a Hertha Berlin volt, német szurkolókkal. Nos, "derék fradisták" őket találták meg, mint ellenséget. Haláleset, rendkívüli sérülés nem történt, de azért a német sajtó rendesen tele volt az üggyel, "jó hírünket" keltve Európában.
Ami nálam kicsapta a biztosítékot, az a fradi szurkolókat képviselő szervezet alelnökének tévés megnyilvánulása volt. Beszélt mindenféléről, hogy a mostani Fradi-vezetéssel rossz a viszonyuk, nehezményezte, hogy lecserélték a biztonsági szolgálatot ellátó céget,ilyesmik. Vagyis, szinte mindenki felelős volt. Egyet kivéve, azt ugyanis nem mondta ki, hogy ilyenkor a főfelelős maga a verekedő "ember". Ugyanis senkinek sem fogtak pisztoly a fejéhez, hogy menjél, üssed a németet. Az adott "ember" maga döntött úgy, ütni fog.
Könyörgöm, felnőtt emberek tettéért ne az legyen már a felelős, aki nem akadályozta meg ebben őt!
Aki verekszik, az nem szurkoló, hanem BŰNÖZŐ!Nem fizető néző, hanem kárt okozó gazember. Kárt okoz a klubnak, és kárt okoz a hazájának is. És aki ezt nem érti meg, az kérem, költözzön egy másik bolygóra,és ne minket boldogítson a a hülyeségeivel! És nevesítem, Boros Bánk Levente volt az, aki az ATV-ben próbálta a felelősséget másokra hárítani, próbálta azokat a seggfejeket is szurkolónak tartani.
A seggfejről jut eszembe:
Bemegy egy fickó a kocsmába, és mérgesen az asztalra csap:
- Az összes ügyvéd seggfej!
Mire feláll egy hatalmas, kigyúrt állat:
- Ezt vond vissza, mert beverem a fejed!
- Bocsánat, maga ügyvéd? - hebegi az emberünk.
- Nem, én seggfej vagyok...
Huligánok mindig is voltak, máshol is vannak,csúnya balhékat máshol is szoktak csinálni, sőt, például Olaszországban még rendőrt is öltek már meg.
Ami nekem hihetetlen volt, az előzmények, a körülmények. Egy barátságos meccsről beszélünk, ahol az ellenfél egy német nagycsapat, a Hertha Berlin volt, német szurkolókkal. Nos, "derék fradisták" őket találták meg, mint ellenséget. Haláleset, rendkívüli sérülés nem történt, de azért a német sajtó rendesen tele volt az üggyel, "jó hírünket" keltve Európában.
Ami nálam kicsapta a biztosítékot, az a fradi szurkolókat képviselő szervezet alelnökének tévés megnyilvánulása volt. Beszélt mindenféléről, hogy a mostani Fradi-vezetéssel rossz a viszonyuk, nehezményezte, hogy lecserélték a biztonsági szolgálatot ellátó céget,ilyesmik. Vagyis, szinte mindenki felelős volt. Egyet kivéve, azt ugyanis nem mondta ki, hogy ilyenkor a főfelelős maga a verekedő "ember". Ugyanis senkinek sem fogtak pisztoly a fejéhez, hogy menjél, üssed a németet. Az adott "ember" maga döntött úgy, ütni fog.
Könyörgöm, felnőtt emberek tettéért ne az legyen már a felelős, aki nem akadályozta meg ebben őt!
Aki verekszik, az nem szurkoló, hanem BŰNÖZŐ!Nem fizető néző, hanem kárt okozó gazember. Kárt okoz a klubnak, és kárt okoz a hazájának is. És aki ezt nem érti meg, az kérem, költözzön egy másik bolygóra,és ne minket boldogítson a a hülyeségeivel! És nevesítem, Boros Bánk Levente volt az, aki az ATV-ben próbálta a felelősséget másokra hárítani, próbálta azokat a seggfejeket is szurkolónak tartani.
A seggfejről jut eszembe:
Bemegy egy fickó a kocsmába, és mérgesen az asztalra csap:
- Az összes ügyvéd seggfej!
Mire feláll egy hatalmas, kigyúrt állat:
- Ezt vond vissza, mert beverem a fejed!
- Bocsánat, maga ügyvéd? - hebegi az emberünk.
- Nem, én seggfej vagyok...
Bemutatkozás
Üdvözletem mindenkinek!
33 éves egri lakos vagyok, és blogomat az alábbi, engem érdeklő dolgoknak fogom szentelni:
- Labdarúgás: jómagam nem focizom, de nagy rajongója vagyok eme játéknak. Különös tekintettel a Juventus, és általában az olasz foci, emellett a Barcelona az, ami még közel áll hozzám.
- Természetjárás: A Bükk, a Magas-Tátra és a Tisza-tó csodás tájain imádok kalandozni, ezekről is lesz majd beszámoló, bőségesen.
- Metal-zene: Szeretett, imádott muzsikám a heavy metal, és annak számos válfaja. Egy-egy, engem különösen megérintő lemezről, együttesről írok majd, hátha másnak is kedvet csinálok vele.
- Közélet: minden, ami ide fér, engem megszólalásra késztet. Kül- és belpolitika, kulturális, tudományos és vallási kérdések. Elöljáróban annyi, hogy alapvetően baloldali gondolkodásúnak tartom magam, és ateistának, szkeptikusnak.
Nos, röviden csak ennyi.
33 éves egri lakos vagyok, és blogomat az alábbi, engem érdeklő dolgoknak fogom szentelni:
- Labdarúgás: jómagam nem focizom, de nagy rajongója vagyok eme játéknak. Különös tekintettel a Juventus, és általában az olasz foci, emellett a Barcelona az, ami még közel áll hozzám.
- Természetjárás: A Bükk, a Magas-Tátra és a Tisza-tó csodás tájain imádok kalandozni, ezekről is lesz majd beszámoló, bőségesen.
- Metal-zene: Szeretett, imádott muzsikám a heavy metal, és annak számos válfaja. Egy-egy, engem különösen megérintő lemezről, együttesről írok majd, hátha másnak is kedvet csinálok vele.
- Közélet: minden, ami ide fér, engem megszólalásra késztet. Kül- és belpolitika, kulturális, tudományos és vallási kérdések. Elöljáróban annyi, hogy alapvetően baloldali gondolkodásúnak tartom magam, és ateistának, szkeptikusnak.
Nos, röviden csak ennyi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
