2010. március 30., kedd

Zsírégetésről

Tavaly májusban újra elkezdtem súlyzózni, és e mellé elég sokat olvastam a zsírégetésről is, lévén, hogy a téma engem erősen érint. Testépítéssel foglalkozó oldalak mellett találkoztam valamennyi tudományos cikkel is,így azt előre bocsátom, hogy az alábbi sorok inkább a fiúk számára lesznek hasznosak. Igen, a női test is (majdnem) ugyanúgy működik, mint a férfi, de a lányok másféle testet szeretnének maguknak. Tudom, mindenki szeretné leadni a pocakját, akkor meg miért írok ilyeneket, hát azért, mert a nők némi zsírhoz ragaszkodnak (popó, mellek és egyéb női formák), izmot meg nem igazán akarnak felszedni, nemdebár?
Úgy tapasztaltam, hogy a legtöbb ember fejében elég sok másként él, mint ahogy az olvasmányaimban találkoztam velük, így lesz pár dolog, ami tévhit eloszlatásnak fog minősülni. Lássuk!

Célkitűzés
Mielőtt bármihez is fognánk, gondoljuk át, hogy mik a céljaink. Hát, jó lenne a pocakot leadni, meg némi izom elférne, persze nem olyan gyúrós módon, mint pl. Schwarzenegger volt annak idején. Ez szokott lenni az alap, standard válasz, és ez kb. reális, optimális célkitűzés is.Azt is le kell szögezni: nem fogyásról, hanem zsírégetésről beszélünk, a kettő nem ugyanaz. Lehet úgy zsírt leadni, hogy közben a testsúlyunk nem változik, mert ezalatt az izmaink gyarapodnak.
(A képen Christian Thibaudeau, volt kanadai súlyemelő látható. Asszem, ez elég jó testfelépítés lenne.)
Kajáról
Először is azzal tisztában kell lenni, hogy zsírvesztés akkor és csak akkor következik be, ha kevesebb kalóriát viszünk be (rendes testépítő nem eszik, hanem táplálékot visz be), mint amennyit elégetünk. Nincsenek trükkök, ez csak így működik. Nincsenek olyan élelmiszerek, amelyek evésével csökkenne a testzsír. Lehet variálni, hogy ezt nem eszem, azt nem eszem, de a lényeg a kevesebb kalóriabevitel. Ha egy nőnek megtiltjuk az édességek evését, akkor fogyni fog, mert az ő táplálkozásának alapeleme az édesség, és így óhatatlanul kevesebbet fog enni. Egy ideig. Aztán ezt kompenzálni fogja. Vagyis, a jó hír, hogy eheted a kedvenc kajáidat. A rossz hír az, hogy kevesebbet. Mennyivel kevesebbet? Gondold át, hogy a jelenlegi étrended és életmódod mellett éppen hízol vagy már jó ideje tartod a súlyod! Ha az utóbbi, akkor elég valamivel kevesebbet enned és mellé mozogni valamennyit, megindul a folyamat. Ha viszont arra a megállapításra jutottál, hogy egy ideje hízol, akkor jóval több mozgásra és lényegesen kevesebb evésre van szükséged. Persze, változtathatsz az étrendeden, ehetsz lényegesen alacsonyabb kalóriatartalmú ételeket, azokból nagyobb adagokat, mindenképpen ügyelned kell arra, hogy ha nem negatív a kalóriamérleged, akkor nem fogysz.

Mozogjunk!
Zsírégetéshez a legjobb a súlyzós edzés és valami kardió edzés kombinációja. Erre már a női lapok is kezdenek rájönni, tehát tuti van valami a dologban. Keresel egy konditermet, és nekiesel a vasaknak a megfelelő módon. A neten bőven sok testépítő oldallal találkozol, számos edzésprogrammal, hogy milyen gyakorlatokat és mennyit csinálj. A súlyzózás alap lényege a következő:
1. az edzés során apró, mikrosérülések keletkeznek az izmokban,
2. a pihenőidő (két edzés közti napok során) a szervezet ezt kijavítja, mégpedig felülkompenzálva, hogy a legközelebbi ilyen alkalom (edzés) már ne okozzon sérülést.
Ez az elmélete az izmosodásnak. Ezért kell a lehetőségeknek megfelelően növelni a súlyokat, hogy újabb kihívások elé állítsuk az eddigiekhez már alkalmazkodott izmot. Tud az izmod 50 kilóval fekve nyomni? Akkor adjunk rá 5 kilót, hogy alkalmazkodjon az 55-höz is.
Itt jön be az a tévhit, hogy a kis súlyokkal sokat edzés szálkásít. Nem, ez nem igaz. Ha kicsik a súlyok, akkor a szervezet érzékelni fogja, hogy nincs szükség erre az izomtömegre, mert az IZMOK ALAPESETBEN IS SOKAT FOGYASZTANAK, és leépíti őket. Ha már mindenáron zsírt akarsz égetni, és nem akarsz nagyobb izmokat, akkor nagy súlyokkal edzzél sokat. Az hatékonyabb. Hogy mi a kis súly? Ezt nehéz megmondani, de nagyjából úgy néz ki, hogy amivel 15-20-at tudsz emelni (nyomni, stb.) az már nem elég nehéz a további izmosodáshoz.

Tudományos elmélkedések
Anélkül, hogy túl részletesen belemennénk, tudni kell (nem kell, de jó), hogy a szervezetünk két fő tápanyagot használ energianyerésre: zsírt és szénhidrátot. (Ha nincs más, akkor a fehérjét is elhasználja, de mi abból inkább izmot szeretnénk.)
A szénhidrát az elsődleges energianyerő anyag. A szervezet szőlőcukorrá bontja a szénhidrátot, ez a vérben kering, mint vércukor, amit az inzulin nevű hormon passzíroz be a sejtekbe, hogy ott megtörténjen az energianyerés. A fölöslegből a máj glikogént állít elő, ezt a máj és az izmok tárolják. (Az izom 3 fő alkotórésze: víz, fehérje, glikogén. A legtöbb a víz, 1 gr glikogén 4 gr vizet köt meg.) Ha még mindig marad fölösleg, akkor abból zsír lesz.
Nomármost, ha rendszeresen mozgunk, akkor az izmok elhasználják a glikogént, és bevitt szénhidrát így megy a glikogén raktárak feltöltésére, és nem zsír lesz belőle.
Nagyon fontos azt tudni, hogy zsírt a szervezet csak oxigén jelenlétében tud felhasználni, így ha meghajtjuk magunkat (súlyzózás, tempós futás, stb.) akkor csak szénhidrátokból, glikogénből lesz energia (ilyenkor képződik a tejsav.) Emiatt sok hazai testépítő edző azt hiszi, hogy ilyenkor izmot vesztünk (ami lényegében igaz is, mivel az izmokban sok glikogén tárolódik), de esetünkben ez lényegtelen, mert utána úgyis visszatölti azt a szervezet.
Zsírt csak a lájtosabb folyamatok során, mint például alvás, meccsnézés, séta, laza kocogás során tud elégetni a test. Hogy hol a határa a lazább és a keményebb mozgásnak? Ez elsősorban az edzettségünktől függ. Sok sport során javíthatjuk a tüdőnk és a szívünk kapacitását, így egyre gyorsabb tempóban róhatjuk a köröket a futópályán, az még mindig zsírégető mozgás marad. Vagyis, ha fogyás a célunk, nem pedig az idő eltöltése, akkor ahogy edződünk, úgy növeljük az intenzitást: egyre nagyobb súlyok, egyre nagyobb sebesség a futópályán.
Helyi zsírégetés
Mielőtt nekiveselkednénk a számtalan felülésnek, hogy laposabb legyen a hasunk, nem árt gyorsan tisztázni:
nincs helyi zsírégetés. Mozgás során nem a dolgozó testrészről megy le a zsír, hanem egyenletesen, mindenhonnan. Ez annyiból nem igaz, hogy elhízni sem egyenletesen szoktunk, így fogyni sem egyenletesen fogunk. A zsírszövetekben található alfa2-receptorok felelősek, hogy hová rakódjon le a zsír, és ezek felelősek a zsírok mobilizásának gátlásáért. Az alfa2-receptorok egyenlőtlen eloszlása határozza meg, hogy elsőként hová hízzunk, és bizony onnan fogunk utoljára fogyni. Ezt nem tudjuk befolyásolni az adott testrész megmozgatásával. Teljesen fölösleges felüléseket csinálni a fogyás miatt, akkor már inkább menjünk le, és fussunk ahogy csak bírunk, az sokkal több kalóriát éget el.
Izomláz:
A legújabb elméletek szerint nem a tejsav okozza, hanem a már említett mikrosérülések az izomrostokban, amikor sok van belőlük, és begyulladnak. A tejsav felezési ideje 20 perc, órákkal az edzés után már alig van belőle, míg az izomláz másnap, de különösen az azt követő nap izzik be igazán. És itt jön be a regenerálódás során való felülkompenzálódás, mert a megerősödött izmokban ugyanaz a mozgás már nem okoz sérülést. Ma úgy tartják ,hogy az izomláz nem igazán jó, nem cél az izomlázig való edzés, mivel olyankor több kárt teszünk, mint amennyi helyre tud jönni. Így a rendszeres súly- és intenzitásnöveléssel módjával kell bánni.

2010. január 6., szerda

Az ember legjobb barátja?

Megrázó eset történt Karácsony előtt pár nappal Poroszlón, egy tisza-parti faluban: a család két kutyája (a hírek rottweilerekről szólnak), megölték a 8 éves lányukat. A húga szerint kint hógolyóztak, mikor a nővére elesett,és ekkor estek neki a megvadult állatok, a szülők éppen vásárolni voltak. Mikor hazaértek, rohantak vele a mentőkhöz, de nem tudott segíteni senki.
Számos kérdés fölmerült bennem az eset kapcsán.
Sokan írták, hogy vajon miért tartanak egyesek ekkora vadállatokat. Nos, a rotweilerek (főleg ketten) képesek bármely felnőtt férfiembert elintézni, de egy 8 éves kislányra még egy puli méretű eb is halálos veszélyt jelenthet. Ne felejtsük el, Poroszlóról van szó, ami egy falu a dél-hevesi térségben, ahol a lakosság biztonságát senki sem garantálja, talán emiatt is gondolhatta az apa, hogy a nem-hívott látogatók ellen pont jó lesz a két vadállat. Most akkor csak a szülők a felelősek, vagy lehet b@sztatni a cigánybűnözőket meg az államhatalmat, ami nem garantálja a biztonságot?
A szülők elmondása szerint a lányok és a két kutya együtt nőttek fel, nem kennelbe zárt fenevadakról van szó. Vajon valóban a megfelelően voltak tartva, nevelve?
Másrészt meg, én úgy tudom, hogy ma Magyarországon 8 centinél hosszabb pengéjű kést nem vihetek magammal az utcára, például a vadásztőrömet. Vajon mi a veszélyesebb, én tőrrel vagy egy nagytestű, őrző-védő fajtájú kutya, sőt fokozzuk, TÖBB ilyen kutya? Azokkal mégis ki lehet menni az utcára. És ahhoz, hogy én veszélyes legyek a késemmel, ahhoz azt nekem kifejezetten akarnom kell, addig egy nagy dög kutya akár a gazdája akarata ellenére is veszélyes lehet, a gazdájával együtt, annak gonosz szándékai során meg különösen. Ez például hogy van?
Szerintem a pulinál nagyobb méretű kutyák tartását szigorú vizsgához kötném, ahol a kutya + gazda együttesen kell, hogy megfeleljen. Isten igazából én a nagy kutyákat csak a rendvédelmi szerveknek engedném, meg ,képzett, vizsgázott őrző-védőknek, a védett objektumoknál.

2009. december 12., szombat

Geert Wilders beszéde New Yorkban 2009. 02.23-án

„Köszönöm, Köszönöm, hogy meghívtak. És köszönöm, a bevándorlási hivatalnak, hogy beengedtek ebbe a nagyszerű országba. Mindig nagy öröm úgy átkelni egy határon, hogy nem küldenek vissza az első géppel. Napjainkban az egyik legfontosabb szabadságunk veszélyben van egész Európában. A szólásszabadság többé nem egy ajándék. Amit valaha a létezésünk természetes részének tekintettünk, velünk született jognak, azért most ismét harcolnunk kell. Valószínűleg tudják, hogy vádat fognak emelni ellenem a Fitna című filmem, az iszlámmal kapcsolatos megjegyzéseim és az azzal kapcsolatos nézeteim miatt, amit néhányan a „béke vallásának” neveznek. Pár év múlva bűnöző lehetek.
Akár börtönben végzem, akár nem, nem ez a legnyomasztóbb kérdés. Négy évvel ezelőtt már feladtam a szabadságomat. Azóta 24 órás rendőrségi védelem alatt állok. A valódi kérdés a következő: a szólásszabadság csak a bárokra fog-e korlátozódni? A nyugat számára sokkal jelentősebb kérdés: Európa gyermekeinek Róma, Athén és Jeruzsálem vagy Mekka, Teherán és Gáza értékeit fogjuk hátrahagyni? Ez az amiről Pat Condell video blogger az egyik legutóbbi YouTube megjelenésében beszélt. Azt mondja: „Ha úgy beszélnék a muszlimokról, ahogy a szent könyvük beszél rólam, akkor lecsuknának gyűlöletbeszédért.” Mr. Condell egy stand-up komikus, azonban a videón halálosan komoly és a poén rólunk szól. A gyűlöletbeszédet mindig azok ellen fogják használni, akik védik a nyugatot- azért, hogy a muszlimok kedvébe járjanak és megbékítsék őket. Ők azt mondhatnak, amit csak akarnak, kidobhatnak homoszexuálisokat a bérházakból, zsidókat ölhetnek, lemészárolhatják a hitetleneket, lerombolhatják Izraelt, dzsihádot folytathatnak a nyugat ellen. Mindent, amit a könyvük mond nekik.

Ma azért jöttem önök elé, hogy egy nagy veszélyre figyelmeztessek. Ezt iszlámnak nevezik. Vallásnak van beállítva, azonban a célja nagyon is világias: világuralom, szent háború, shária jog, az egyház és az állam szétválasztásának megszűntetése, a nők rabszolgasága, a demokrácia vége. Ez NEM vallás, hanem politikai ideológia. Megköveteli a tiszteletet tőled, de téged nem tisztel.

Talán vannak mérsékelt muszlimok, azonban mérsékelt iszlám nincs. Az iszlám soha nem fog megváltozni, mivel két sziklaszilárd elvre épül, melyek örökérvényűek, megváltoztathatatlanok. Először is ott van a Korán, Allah személyes szavai, nem keletkezett, örökérvényű utasítások, melyeket helytől és időtől függetlenül be kell tartani. Másodsorban ott van az al-insal al-kamil, a tökéletes ember, Mohamed, a példakép, akinek a cselekedeteit minden muszlimnak utánoznia kell. És mivel Mohamed egy hadúr volt és egy hódító, tudjuk mire számíthatunk. Az iszlám szó behódolást jelent, tehát nem lehet kételyünk a célját illetően. Ez adott! Ez tény! Ez Európa 2009-ben. Muszlim bevándorlók az elpusztításunkra hívnak fel és a szólásszabadság megpróbáltatásnak van kitéve. Mindez egy beteges és gonosz ideológiának a következménye, annak az ideológiának, ami gyengévé tesz minket, a kulturális relativizmus megadó ideológiájának. Ez abban hisz, hogy minden kultúra egyforma, és ezért az iszlám egyenrangú helyet érdemel a Nyugaton. A baloldal úgy gondolja, hogy az ő küldetésük segíteni az iszlámot. Így a kulturális relativista paradicsom elérhetővé válik, és mindannyian boldogok leszünk.

Az iszlám erői nem érthetnének jobban egyet. A kormány által támogatott iszlám az ő napirendi pontjuk is. Azonban ők ezt gizjának tekintik, annak a pénznek, amit a dhimmik fizetnek azért, hogy ne öljék vagy erőszakolják meg őket a muszlim uraik. Ezért örömmel elfogadják a segélyeket vagy a mecsetük támogatását vagy azt a pénzt, amit a kormányzatok a szervezeteiknek adományoznak. Ez csak egy példája annak, ahogy a kulturális relativistáknak és a muszlim bevándorlóknak ugyanazok a napirendi pontjaik. Van egy másik is. Az iszlám magát vallásnak tekinti, és ezért nem lehet kritizálni. A baloldal egyetért. Bár évszázadokon keresztül gyűlölte a kereszténységet, most, hogy az iszlám feltűnt a színen, hirtelen irányt váltottak és „tiszteletet” követelnek valami olyannak, amit ők vallásnak neveznek. Ismét láthatjuk, hogy az iszlámnak és a baloldalnak ugyanaz a napirendi pontja: az iszlám vallás, tehát pofa be. Mindez egy harmadik összetalálkozásban csúcsosodik ki: sem a baloldal sem az iszlám nem szereti a kritikát. Valójában ha meglenne a lehetőségük, akkor törvényen kívül helyeznék.
A multikulturalizmus a baloldal dédelgetett projectje. Valójában ez a vallásuk. Annyira szeretik, hogy ha ellenkezel, akkor az csak gyűlölet lehet. És ha ezt kimondod, akkor az gyűlöletbeszéd. Tehát ismét van valami, amivel az iszlám egyetérthet. Ez a lényege a mai rövid bevezetőmnek: ahol a baloldal és az iszlám találkozik, a szabadság szenvedni fog.

Barátaim, véssék az eszükbe, a vádeljárásom egy jól kigondolt támadás a baloldal részéről a szólásszabadság ellen azért, hogy a muszlimok kedvében járjanak. A Holland Munkáspárt egyik tagja kezdte, és az egész jogi eljárást a jómódú liberálisok csinálták, a holland társadalom szélsőséges divatja, a sznob baloldal. Túl sok pénz, túl sok idő. Túl kevés szabadságszeretet. Ha elolvassátok, amit az amszterdami bíróság írt rólam, akkor hasonló szöveget olvashatjátok ahhoz, mint amit a kulturális relativisták alkotnak. Milyen mélyre süllyedhetünk Hollandiában?

A vádeljárásomról a Wall Street Journal megjegyezte: „ez nem kis győzelem az iszlám rezsimeknek, melyek megkísérlik a cenzúra törvényeiket exportálni mindenhova, ahol muszlimok élnek.” A Journal azzal fejezte be, hogy azáltal, hogy Hollandia elfogadja Szaúd-Arábia szólásszabadság nívóját, korrekt maradok a megfigyelésemhez, hogy –idézem- „a muszlim bevándorlás lerombolja a hagyományos holland szabadságokat.” Nos, ha a Wall Street Journalnak megvan az erkölcsi tisztasága ahhoz, hogy lássa, hogy a vádeljárásom a logikus következménye a katasztrofális, önutáló, multikulturalista bevándorlás politikának, akkor az európai liberálisok miért nem látják ugyanezt? Miért nem ijesztik meg őket legalább egy kicsit például azok a hírek az Egyesült Királyságból, melyek arról szólnak, hogy az angol muszlim népesség tízszer olyan gyorsan növekszik, mint a társadalom többi része. Miért nem érdekli őket? A válasz a következő: azért nem érdekli őket, mert elvakítja őket a kulturális relativizmusuk. A nyugat megvetése sokkal nagyobb, mint a számos szabadságunk megbecsülése. És ezért, hajlandóak mindent feláldozni.

A baloldal valaha kiállt a nők jogaiért, a homoszexuálisok jogaiért, az egyenlőségért, a demokráciáért. Most támogatják azt a bevándorlás politikát, mely mindennek véget fog vetni. Sokan még a tisztességüket is elvesztették. Az elit politikusoknak nem okoz gondot részt venni, vagy finanszírozni olyan demonstrációkat, ahol a bevándorlók azt ordítozzák, hogy „halál a zsidókra”. Hetven évvel Auschwitz után nem szégyenlik magukat.

Két héttel korábban megpróbáltam beutazni Angliába, egy EU tagországba. Azért hívtak meg, hogy beszédet mondjak a Parlamentben. Azonban, amikor a Londoni reptérre megérkeztem, nem léphettem be, és az első géppel visszaküldtek Hollandiába. Szerettem volna emlékeztetni a hallgatóságot egy nagy emberre, aki egyszer beszédet mondott az alsóházban. 1982-ben Reagen elnök mondott egy beszédet, mely csak kevés embernek tetszett. Reagen felhívta a nyugatot, hogy utasítsa el a kommunizmust és védje meg a szabadságot. Bevezette azt a kifejezést, hogy a „gonosz birodalom” Reagen beszéde harsonaként szól azért, hogy őrizzük meg a szabadságainkat. Idézem: Ha a történelem bármit is tanít, akkor az az, hogy az önámítás a kellemetlen dolgokkal szemben ostobaság. Amit Reagen ez alatt értett az, hogy nem lehet elfutni a történelem elől, nem lehet elmenekülni azoknak az ideológiáknak a veszélyei elől, melyek el akarnak pusztítani téged. A tagadás nem opció.
Tehát mit kellene tennünk? Megfelelő pillanat ez a szabadságszerető embereknek arra, hogy feladják, vagy, hogy irányt váltsanak? Hírtelen kezdjük el éljenezni az iszlámot, vagy állítsuk azt, hogy van olyan, hogy mérsékelt iszlám? Mostantól elfogadjuk a tömeges muszlim bevándorlást a nyugatra? Megbékülünk a sáriával és a dzsiháddal? Fel kellene adni a homoszexuálisok és a nők jogait? Vagy a demokráciáét? Oda kellene adnunk Izraelt, legjobb szövetségesünket, az iszlám frontvonalában levő országot? Nos, az én szerény véleményem az: Semmi esetre sem!

Azt javaslom, hogy védjük meg a szabadságot általában és különösképpen a szólásszabadságot. Javaslom az összes gyűlöletbeszéd törvény visszavonását Európában. Javaslok egy Európai Első Kiegészítést (European First Amendement). Európában meg kell védenünk a szólásszabadságot, mint ahogy ti amerikaiak ezt teszitek. Európában a szólásszabadságot ki kell terjeszteni, ahelyett hogy korlátoznánk.

Természetesen az erőszakra való felbujtást, vagy azt, ha valaki ok nélkül „tüzet” kiált egy telt színházban, azt meg kell büntetni, azonban az ideológiák és a vallások kritizálásának a joga szükséges feltétel egy élettel teli demokráciához. Mint ahogy azt George Orwell mondta egyszer: „Ha a szabadság szó valamit is jelent, akkor azt biztosan, hogy jogában áll bárkinek megmondani az embereknek azt, amit nem szeretnének hallani.” Védjük meg a szólásszabadságot és kapjunk erőre és dolgozzunk keményen azért, hogy még erősebbek legyünk. Sokan gondolkodnak úgy, mint önök, vagy én. Sok millióan gondolják azt, hogy a szabadság értékes. Hogy a demokrácia jobb, mint a sária. Végül is mitől kellene tartanunk?

A szabadságaink és gazdagságunk évszázadok igyekezetének eredménye. Évszázadok kemény munkája és önfeláldozása. Nem vagyunk egyedül, és óriások vállára támaszkodunk. 1944 végén az amerikai hadsereg hírtelen szembekerült a németek végső erőfeszítésével. Az ardenneki csatában, Hitler és a nemzetszocialistái utoljára harcoltak. És nagyon sikeresek voltak. Az amerikaiaknak vereséggel és halállal kellett szembenézniük. A tél legsötétebb napjain, dermesztő hidegben, kihalt, havas, jeges erdőben, ádázabb ellenséggel szemben, mint amilyen a náci háborús gépezet volt, az amerikai seregnek azt üzenték, hogy adja meg magát. Ez lehetett volna az egyetlen esélyük arra, hogy túléljék. Azonban McAuliffe tábornok másképp gondolta. Küldött a németeknek egy rövid üzenetet. Az üzenet csak négy betűt tartalmazott. Csak négy betűt, azonban a szabadság történelmében a szabadság utáni vágy és a gonosszal szembeni kitartás nem volt elegánsabban kifejtve, mint abban az üzenetben. Így betűzik N-U-T-S. „Nuts- marhaság.”

Barátaim, a nemzetszocialisták megkapták az üzenetet. Mivel nem volt helye a magyarázkodásnak! Az javaslom, hogy kövessük az óriások hagyományát, mint amilyen McAuliffe és az amerikai katonák voltak, akik harcoltak és meghaltak az országom szabadságáért és egy világi, demokratikus Európáért, és mondjuk a szabadság ellenségeinek pontosan ezt: Baromság! Mivel ez minden, amiről szó van. Nincs magyarázkodás. Nincs félrebeszélés. Nincsenek kikötések. Az ellenségünknek tudnia kell: soha nem fogunk magyarázkodni azért, hogy szabad emberek vagyunk, soha nem fogunk meghajolni Mekka és a baloldal egyesült ereje előtt. És soha nem fogjuk megadni magunkat.
Mi óriások vállára támaszkodunk. Nincs nagyobb erő, mint a szabad emberek ereje, akik a szabadság nagy eszméjéért harcolnak. Mivel a szabadság minden ember veleszületett joga. A szabadságnak győzedelmeskednie kell, a szabadság győzedelmeskedni fog.
Nagyon köszönöm.
(A Napi Dzsihad című blogon jelent meg a beszéd, egy olvasó fordítása)

2009. december 7., hétfő

A Nagy H1N1 Zsidó-összesküvés

Adva vagyon Magyarország (Mennyország), ami ugyebár a zsidóság célja. Igen ám, de tele van magyarokkal, akik közül sokan nem hajlandóak a fejüket a cionizmus igájába hajtani, ehelyett inkább náciskodnának, nos, tőlük meg jó lenne megszabadulni. De hogyan? Azt mégsem lehet, hogy haláltábor meg ilyenek. Egy vírus, az jó lesz, a filmben is kiváló biológiai fegyver volt, vessük be. De attól mások is, még mi is meghalnánk! Dehogy, nem ismered a biológiai fegyvereket! kell egy halálos vírus meg egy védőoltás ellene. Az ellenség megkapja a vírust, a mieink meg a védőoltást. Mivel azt nem tudjuk megtenni, hogy kiírjuk: "Nácikat nem oltunk!", de valahogy mégiscsak ki kéne őket szűrni. Adjuk egy cég kezébe az oltóanyagot, fogjuk rá, hogy azok zsidók, és ha a vírus elsőre nem elég veszélyes, akkor bizony a nácik elkezdnek cionista összeesküvésről beszélni, és nem oltják magukat. Persze, csak addig, amíg a fertőzés enyhe, mert a haláltól ők is félnek. No, amikor már a nem-nácik már be vannak oltva, akkor jöhet a mutált verziója a vírusnak. Ami már halálos, de a védőoltás éppen véd ellene. És hiába jönnének a nácik a védőoltásért, már nem kapnak. Nincs, elfogyott.
Elmélet? Az. Logikus? A magyar viszonyok ismeretében az.

Bajonettek Európa testében

2009. november 29-én Svájcban egy nagyon fontos esemény történt. Népszavazást írtak ki minaretépítés kérdésében, és a svájciak 57 %-a azon a véleményen volt, hogy hazájában ne épülhessen több minaret. Azóta számtalan elemzés, elmélkedés látott napvilágot, hogy vajon mire gondolt a szavazók 57%-a, a legenyhébbektől (mindössze a müezzin kora reggeli kiabálásától ódzkodók) a legszélsőségesebbekig, ami szerint a svájciak egy náci banda. Leginkább a liberálisok tiltakoztak, de megjelentek keresztény körökből is a vallásszabadságot féltő hangok is.
Az én véleményem:
Európát a XXI. században elárasztja az iszlám, ha nem teszünk ellene semmit. Tőlünk nyugatabbra jelentős számú iszlám közösségek élnek, és ők a befogadó, többségi társadalomnál nagyobb számú gyermeket nevelnek fel. Mindannyian hallottuk már a hírt (ami vagy igaz, vagy nem), miszerint tavaly Angliában a Mohamed volt a leggyakoribb fiúnév az újszülöttek között. Mi ebben a rossz? Az, hogy köreikben erőteljesen terjed a radikális iszlám. A második világháborút követő évtizedekben a bevándorlók többsége dolgozni akart, és európai lenni, míg az ő gyermekeik már nem annyira akarnak asszimilálódni, ők már Európát akarják a saját képükre formálni.
Csalódtak. Azt gondolták, hogy ide költöznek, dolgoznak, mint a kisangyal, és akkor majd minden nagyon szép lesz, és nagyon jó, de jött a kijózanodás. Az első generációs bevándorlók még azt látták, hogy ők mennyivel jobban élnek itt, mint eredeti hazájukban. Ám a gyerekeik, akik egy iskolába jártak a bennszülöttekével, már nem azt látták, hogy mennyivel jobb itt, mint Észak-Afrikában meg a Közel-Keleten, hanem azt, hogy a bennszülöttek mennyivel jobban élnek, mint ők. Ezt kellene valahogy feldolgozni, ami nem sikerült nekik. Szüleik a társadalmi munkamegosztás alacsonyabb szintjein gályáztak, nem kaptak akkora fizetést, mint a tanultabb, magasabb beosztású helyiek. Mert hát, lássuk be, az európai kultúrát csak hírből ismerő, a nyelvet csak úgy-ahogy beszélő bevándorlók számára az európai felsőoktatás nem volt tömeges lehetőség, és emiatt szegényebbek maradtak. Gyerekeiknek már adott lenne a lehetőség, de azzal élni is tudni kell, azért tenni is kell, és itt lép be alternatívaként a radikalizmus, a szélsőségesség. Miért én igyekezzek, miért én szakadjak meg? Inkább elveszem a másiktól. Ez a kommunizmus, a nácizmus és ez az iszlám radikalizmus hajtó ereje is.
Európában sokan azt hitték, hogy az ide érkező iszlám hívők nem igazán ragaszkodnak hitükhöz olyan mereven. Magukból indultak ki, a 60-70-es évek a nyugati kultúrkör számára a vallástól való széles elfordulás időszak volt, és valószínűleg a bevándorlók is inkább az újra, a változásra nyitottabb emberekből kerültek ki. Ám azóta lezajlott egy iszlám forradalom, konkrétan 1979-ben Iránban, és számos más iszlám országban erőteljesen megjelent, meghatározó tényezővé vált a konzervatív iszlám-értelmezés. A nyugati világhoz való felzárkózás, a nyugati életmód átvétele döcögött, és ahelyett, hogy beleerősítettek volna, egyesek kiszálltak a versenyből, felrúgták a játékteret, és harcba szálltak. Rendszeresen jönnek a híradások a Közel-Keletről, amelyek a Nyugat elleni harcra prédikáló muszlim papokról szólnak.
Európában meg eközben mi történik? A tolerancia és a multikulturalizmus nevében védelmezik őket, nem lehet az iszlámmal kapcsolatban kritikát megfogalmazni. Csak azt nem veszik észre a liberálisok, hogy az iszlám más játékszabályok szerint játszik. Ők nagy ívben tesznek a vallásszabadságra, a demokráciára, a toleranciára. Nekik ezek az értékek csak addig kellenek, amíg őket védik, és mihelyst többségben lesznek, gyorsan rövidre zárják a vitákat.
Én személy szerint nagyon komoly veszélyt látok az iszlám európai terjedésében és radikalizálódásában. Ezt meg kell akadályoznunk. A további minaretépítés csak kis lépés ez ügyben, igazából csak jelképes, de erős jelkép (Recep Tayyin Erdögan, jelenlegi török miniszterelnök 1997-es beszédéből:"A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink."). Meddig várunk még? Míg török kancellárja lesz Németországnak és muszlim elnöke Franciaországnak?

Wizard: Thor 2009.


Wizard: Thor 2009.

Döngölő német heavy / power metal hősies szövegekkel, egyéni, és nagyon jó énekessel. Röviden és tömören talán ennyit lehetne írni a Wizardról, meg mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti az igazi fémzenét.
A Wizard 1989-ben alakult, az első albumuk 1995-ben jelent meg, azóta minden páratlan évben jelentkeztek egy-egy dalgyűjteménnyel, a Thor immáron a 8. a sorban. Én annak idején az 1999-es, Bound by Metal című, 3. lemezükkel találkoztam először, és nagyon megfogott, azóta is az általam hallott lemezeik közül az tetszik a legjobban (és ezt már mástól is olvastam). Nem ismerem minden albumot az első kettő és a hatodik kimaradt, de a többi alkotás alapján kijelenthető, hogy egységes, kialakult stílusa, jellegzetességei vannak eme germán bandának.
Leginkább a Manowar és a Grave Digger jellegű német metal keverékeként írható le a zenéjük. Döngölő, gyors tempók váltakoznak közepes sebességű dalokkal, bár a gyorsak többségben vannak. Húzós riffek, kalapáló dobok, tiszta, erőteljes hangzással elővezetve.
Minderre a koronát Sven D’Anna éneke teszi fel. Nem a tipikus europower dalnok, egyéni hangja van, elsősorban közepes tartományokban, de bizony fel tud menni halfordi magasságokba is, de azért nem sivalkodja szét a dalokat. A refrének magukkal ragadóak, nagyon jó témákat hoznak a fiúk a dalokban.
Akik ismerik a Wizardot, azok tudják, hogy ez a banda nem szokott változtatni, kísérletezni, aki hallotta egy lemezüket, az hallotta mindet. Ennek némileg ellentmondva a Thor egy picikét zúzósabb, hogy azt ne mondjam thrashesebb a korábbi alkotásaiknál, bár egy kívülálló metalfülnek nem tűnne fel.
Dalokat kiemelni nem érdemes, egységes, erős alkotás, a germán metal rajongóinak kötelező, de a többi fémszívűnek is ajánlott!
Értékelés: 9/10-ből

Sven D'Anna - Vocals
Dano Boland - Guitar
Michael Maass - Guitar
Volker Leson - Bass
Snoppi Denn (Sören van Heek) – Drums

1. Utgard (False Games) 04:49
2. Midgards Guardian 04:27
3. Asgard 04:12
4. Serpents Venom 04:43
5. Resurrection 03:47
6. The Visitor 05:52
7. What Would You Do? 03:29
8. Utgard (The Beginning) 06:35
9. Stolen Hammer 04:32
10. Lightning 03:29
11. Pounding In The Night 03:31

http://www.myspace.com/wizardband

2009. november 6., péntek

Arkona: Goi, Rode Goi! 2009.


Ezen oldalon szerepelt már az orosz Arkona 2007-es lemeze, ott sok mindent megtalálsz a zenekar történelméről, névadójáról, itt és most a legújabb albumot, az október 28-án megjelent Goi, Rode, Goi! című alkotást elemezném csak.
Röviden:
Az Év pagan/folk lemeze, rajongóknak kötelező.
Bővebben (mivel Másáék is igen bő lére eresztették):
Az Arkona nem tért le a megkezdett útról, black metal rokon zúzást keverik az orosz népi zeneművészettel. Mása Scream a nevéhez hűen hörög és tisztán énekel, és ami idáig nem volt, megjelent a férfi ének is, kórusokban és néhol tiszta vokálokban. A pagan színtér színe-java (Svédországtól Németországon át Romániáig)hallatja a hangját a 4. Na Moej Zemlje (Az Én Földemen) című 15 perces opusban.
Ez jellemzi is az egész albumot. Hosszabbak lettek a számok, több is van belőlük, és maga a zene is rétegzettebb lett, több témával, hogy azt ne mondjam, progresszívebb. (Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy Dream Theater-es témák is felbukkannának.) A már említett Na Moej Zemlje az album drámai csúcspontja
Emellett ott sorakoznak az olyan dalok is, mint a Jarilo, ami egy rövid, szilaj mulatság, leginkább arra emlékeztet, mintha a Korpiklaani a Vágtázó Halottkémek 1997-es Éden I. lemezének záró tételét, az Ősi Magyar Táncot játszaná, néhol még a szövegi ritmizálás is megegyezik Grandpierre Attiláékéval.
Az utolsó tétel, a Hmuroe, Tuchi Mrachniye hangulatosan vezeti le a lemezt, az elesett férjét sirató nő bánatát, aki végül a folyóba veti magát, a Természet hangjai és furulyaszó enyhíti a komor témát.
Az album hangzása ismét nagyszerű lett, a sokféle hangszer nem folyik masszába, hanem tisztán kivehető mindegyik.

Masha "Scream" Arhipova – ének, hörgés, , bilentyűk, csörgődob, doromb
Sergey "Lazar" – gitár, akusztikus gitár, balalajka, doromb
Ruslan "Kniaz" - basszusgitár
Vlad "Artist" Sokolov – dobok

01. Гой, Роде, Гой! . Goi, Rode, Goi! 06:15
02. Тропою неведанной Tropoiu Nevedannoi (On The Unknown Trail) 02:30
03. Невидаль Nevidal (The Wonder) 04:40
04. На моей земле … Na Moey Zemle (In My Land) 15:09
05. Притча Pritcha (The Parable) 00:55
06. В цепях древней Тайны V Tsepiakh Drevney Tainy (In Chains Of Ancient Mystery) 06:24
07. Ярило Yarilo 06:24
08. Лики бессмертных Богов Liki Bessmertnykh Bogov (Faces Of Immortal Gods) 05:18
09. Коло Нави Kolo Navi (Kolo Of Nav) 04:17
10. Корочун Korochun 02:12
11. Память Pamiat (The Memory) 05:46
12. Купалец Kupalets 02:52
13. Аркона Arkona 06:37
14. Небо Хмурое, Тучи Мрачные… Hmuroe, Tuchi Mrachniye (Sullen Sky Lurid Clouds) 10:27